A Ryanair után a magyar hátterű Wizz Air lehet a következő légitársaság, akik megjelennek a frankfurti repülőtéren – írta az Airliners német szaklap.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A lap egy meghívót kapott a Wizztől egy keddi sajtótájékoztatóra, úgy tudni, az első időszakban két járatot indítanak majd a német gazdasági központ repülőteréről a nyári időszakban.

A Ryanair után immár a második diszkont vetheti meg magát a Lufthansa fellegvárában. Ehhez persze kellett az is, hogy a frankfurti repülőtér kijelentse: szeretne vonzóbbá válni a diszkont légitársaságok számára is, nyilván az utasforgalom bővítése miatt is.

A fapadosok megjelenésének eddig az is a gátja volt, hogy rendkívül magasak a reptéri díjak, az üzemeltető viszont kidolgozott egy új árkategóriát, amely már felkeltette a diszkontok érdeklődését is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Lufthansa, mint a repülőtér fő használója és az üzemeltető Fraport 8,4 százalékos tulajdonosa erősen kritizálta a döntést, saját diszkontját, az Eurowingset viszont nyilván szívesen látja a világ egyik legforgalmasabb repülőterén.

A Wizz Air jelenleg többnyire csak másodlagos német repülőtereket szolgál ki, Memmingenbe, Hannoverbe, Karlsruhéba és Frankfurt-Hahnra repülnek, de már két nagyobb repülőtérre, Kölnbe és Hamburgba is betették a lábukat.

A Frankfurt Nemzetközi Repülőtér tavaly 60,7 millió utast szolgált ki, 0,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.