Kétszámjegyű utasszám-növekedés volt mindhárom nagy európai diszkontnál, kivételesen az easyJet is 10 százalék fölötti plusszal teljesített.

Ryanair

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Az utasforgalom szempontjából tavaly Európa vezető légitársaságává avanzsáló Ryanair ott kezdte az évet, ahol az előzőt befejezte. Ez már csak azért örvendetes, mert a szolgáltatás minőségét célzó csomag már tavaly is éreztette hatását, a bázis magasra került, de az írek így is képesek voltak további 17 százalékkal emelni utasszámukat januárban az egy évvel korábbihoz képest. Az év első hónapjában 8,7 millióan utaztak velük, szemben az egy évvel korábbi 7,5 millióval, a járatok töltöttsége 88-ról 90 százalékra javult. Az éves gördülő utasforgalom 15 százalékkal 118,3 millióra nőtt.

easyJet

Fotó: easyJet | © AIRportal.hu

Fotó: easyJet

Az örök második angol easyJet a korábbi években a havi bontásban rendre 5-7 százalék körüli növekedéssel zárt, ennek fényében kimagasló, hogy idén januárban az előző évihez képest 11 százalékkal 4,7 millióra növelték ügyfeleik számát. A járatok töltöttsége ebben az időszakban 1,2 százalékponttal 86,2 százalékra javult. Az easyJet éves gördülő utasforgalma 74,9 millió volt január 31-ével, 6,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az átlagos load factor pedig 1 százalékponttal 91,5 százalékra mérséklődött.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Wizz Air

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A magyar kötődésű Wizz Air szokás szerint a legnagyobb bővülést produkálta a 18,8 százalékos rátával, de, mint mindig ez most is a versenytársakénál alacsonyabb bázisnak köszönhető. A Wizz Air januárban 1,8 millió utast fuvarozott, míg egy évvel korábban 1,5 millióan választották őket. A gépek kihasználtsága jelentősen javult, 4,5 százalékponttal 88 százalékra javult a mutató. A Wizz Air kimutatásaiban továbbra sem közöl gördülő utasforgalmi statisztikát, az elérhető adatokból kimatekozva derül ki, hogy 2017 január 31-ével az éves forgalom 23,1 millió volt, 10,9 százalékkal több, mint 2014 januárja és 2015 januárja között.