Engedélyezte a német versenyhivatal, hogy átvegyen harmincnyolc Airberlin-repülőgépet a Lufthansa, mivel az ügylet nem szól reptéri résidők átvételéről, és utóbbinak nincs a piacot uraló részesedése a rövid- és középtávú járatoknál. A legnagyobb német légitársaság eközben küzd a pilótáival, akik nagyobb béremelést szeretnének. Harry Hohmeister, a Lufthansa-igazgatótanács tagja szerint ha nem sikerül megállapodni, elképzelhető, hogy a jövőben érkező új gépeket vagy leányvállalataiknak adják, vagy egy újonnan alapítandó cégbe vigyék.

Hétfőn hozta nyilvánosságra a német Szövetségi Versenyhivatal a döntést, amely szerint engedélyezi, hogy a Lufthansa átvegye az Airberlin harmincnyolc darab Airbus A320-típuscsaládba tartozó repülőgépét – írja az aero.de. Ahogy arról az AIRportal.hu is többször beszámolt, a súlyos pénzügyi válsággal küzdő Airberlin megállapodott tavaly a Lufthansával, hogy flottája mintegy harmadát wet-lease konstukcióban (személyzettel együtt) bérbe adja.

Hamarosan az Airberlin sok A320-asát átfestik, képünkön a cég egyik repülője Budapesten (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Hamarosan az Airberlin sok A320-asát átfestik, képünkön a cég egyik repülője Budapesten (Fotó: AIRportal.hu)

A flotta egy másik szelete a leánycég osztrák Niki bevonásával, a résztulajdonos Etihad-holding és az utazásszervező TUI konszern égisze alatt egy turizmusra építő légitársaságba kerül.

A megmaradó mintegy hetven repülőgéppel az Airberlin megtartja a törzsüzletét, két bázisra húzódik vissza, Düsseldorf és Berlin repterére, valamint erősíti a hosszú távú járatainak hálózatát. Bár korábban arról is szóltak pletykák, hogy a Lufthansa teljesen átveszi ezt a megmaradó céget is, erről egy ideje nem hallani.

A harmincnyolc Airbus bérletét a versenytársak kritizálták, köztük a Ryanair is. A német hatóság közlése szerint azonban mivel a Lufthansa nem kap reptéri résidőket az Airberlintől, és nincs jelenleg túlzó piaci részesedése a rövid- és középtávú járatok körében, az ügylet nem veszélyezteti a versenyt. Hozzátették: versenyfelügyeleti szempontból más megítélés alá esik az, ha csak repülőgépeket vesz át egyik cégtől a másik, vagy pedig magát a vállalatot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A320-asok közül harminchárom a Lufthansa fapados leányához, a Eurowings használatába kerül, öt pedig az osztrák leánycég, az Austrian flottájába.

Dallas 5431. epizód: Megveszi, bérbe adja, aztán visszabérli

A több hónapja zajló, általunk a Dallas című nagy sikerű tévésorozat fordulatos cselekményéhez hasonlított tranzakcióháló részeként különleges pénzügyi konstrukciót is kidolgoztak ehhez az ügylethez.

Az Airberlin által lízingelt gépek közül a Lufthansa tizenötöt megvásárol a tulajdonostól, tíz darab bérletét pedig átveszi, jobb feltételekkel. Ezután ezeket bérbe adja az Airberlinnek, ahonnan végül személyzettel együtt viszabérli
– közölte egy szóvivő.

„Elvesztette versenyképességét a Lufthansa”

Mindeközben a Lufthansa a fő tevékenységi körét ellátó cég, a Lufthansa Passage (vagy Classic) és a pilóták vitájával is el van foglalva. A repülőszemélyzet ugyanis jóval nagyobb fizetésemelést követel, mint amelyet a cég kínál: 4,4 százalék helyett 20 százalékos bérfejlesztést.

A cég igazgatótanácsának tagja, Harry Hohmeister most azzal állt elő az aero.de másik cikke szerint, hogy a megrendelt új repülőgépeket nem Lufthansa kapná, mert az „a versenyképességét elvesztette és megreformálhatatlan”.

Viharfelhők jelentek meg a cég és a pilóták vitája miatt a központi Lufthansa-cég felett (Fotó: Lufthansa) | © AIRportal.hu

Viharfelhők jelentek meg a cég és a pilóták vitája miatt a központi Lufthansa-cég felett (Fotó: Lufthansa)


A DPA német hírügynökségnek nyilatkozva a szakember úgy fogalmazott: a konszern olyan cégeihez érkeznének az újabb repülőgépek, ahol a Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet kollektív megállapodásai nem érvényesek. A Lufthansa, a Lufthansa Cargo és a Germanwings (a Eurowings alapja) helyett praktikusan ezek a Swiss és az Austrian lehetnek.

Azonban nem elképzelhetetlen az sem, hogy a létező leányvállalatok mellé egy új alapítású Lufthansa-vállalkozást indítsanak az igazgatótanácsi tag szerint.

A pilótaszakszervezet visszautasította ezt a fenyegetőzést, szerintük a vezetőség csak azért áll elő ilyen ötletekkel, mert nem bíznak az eddigi érveikben, de a zsarolás nem segít a helyzeten.

A központi Lufthansa-üzem a mintegy háromszázharminc repülőgépével három éve stagnál, mert sok útvonalat átadtak a Eurowingsnek, a megmaradt ráhordó járatokon és a hosszú távú útvonalakon pedig nincs bővülés – emlékeztet a német portál.

Ismert az is, hogy a Lufthansa próbálkozik a CityLine leányvállalatán keresztül hosszú távú, fapados-szerű üzemmel is, ahol nincs érvényben a pilótaszakszervezeti kollektív szerződés. Most arról is szó lehet Hohmeister szerint, hogy kihasználják a pilótákkal annak idején kötött megállapodásban rejlő lehetőséget, amely alapján további öt-hat repülőgépet (Airbus A340-esek sűrűbb székezésre átalakítva) ide irányíthatnak. Ám közölte, hogy ez nem volna elegendő a problémák orvoslására, valódi alternatívát kell találni a Lufthansa-üzemeltetésben.

Egy esetleges új leányvállalat harminc-negyven repülőgépet működtethetne Hohmeister szerint, aki hozzátette: a meglévő üzembe nem tudnak további pénzt invesztálni (azaz a kínáltnál nagyobb béremelést adni a pilótáknak). Azonban világossá tette: ilyen fejleményt nem szeretnének, a régi Lufthansával kívánnak fejlődni.

Az igazgatótanácsi tag arról is beszélt, hogy az új leánycég ötlete nem menekülés volna a pilótákkal vívott bérharcból, hanem menekülés a nem kompromisszumkész partnertől (azaz a pilótáktól).