Csütörtöktől 100 százalékos tulajdonosa lesz a Brussels Airlines belga légitársaságnak a német Lufthansa – közölte a La Libre Belgique belga napilap szerdán.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A Lufthansa 2008-ban szerzett 45 százalékos tulajdonrészt a belga légitársaságban, csütörtökön pedig aláírják a maradék 55 százalék megvásárlásáról szóló megállapodást is.

Az AIRportal.hu még szeptember végén számolt be arról, hogy a Lufthansa igazgatótanácsa jóváhagyta a Brussels Airlines teljes felvásárlását, egészen pontosan a vállalat opciós jogának gyakorlását, mely lehetőséget biztosít a német konglomerátum számára, hogy felvásárolhatja a Brussels Airlinest irányító SN Airholding cég részvényeinek fennmaradó (még jelenleg nem a Lufthansa kezében lévő) 55%-át.

Ezzel a Brussels Airlines teljes mértékben a Lufthansa irányítása alá és tulajdonába kerül.

Az akkori közlés szerint a felek közösen dolgozzák ki az akvizícióról szóló végleges megállapodást az év végéig és a tranzakciót 2017. év elején zárják majd le – állt a légitársaság szűkszavú közleményében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A napilap birtokába jutott információk szerint a Lufthansa 2,6 millió eurót fizet a belga társaságért. Az összeget a légitársaság szóvivője nem kívánta megerősíteni. Korábbi cikkünk információi szerint a Lufthansa egy szerződésbe foglalt pontra hivatkozva a 140 millió euró helyett csak aprópénzt, csupán 2,6 milliót kínál a Brussels Airlines 55 százalékáért a részvényeseknek. Az utóbbiak szerint a német holdig nem járult hozzá ahhoz, hogy a belga cég visszafizesse a tőle kapott kölcsönt, így visszás a helyzet.

A tájékoztatás szerint a német cég új repülőgépekkel fejlesztené, további tengeren túli és rövid távú, fapados járatok indításával tenné gazdaságosabbá a belga leányvállalatot.

A Brussels Airlines tulajdonosában, az SN Airholdingban a Lufthansa még 2009-ben szerzett 45 százalékos tulajdonrészt, miután az Európai Unió jóváhagyta a lépést. Az akkori szerződésben opció vonatkozott a fennmaradó 55 százalék megvásárlására, ezt hívta most le a Lufthansa-csoport.

A Brussels Airlines az elmúlt évben nyereségessé tudta tenni üzemelését, üzleti beszámolója szerint a 2014-es 23 millió eurós veszteség után 2015-ben már 34 millió euró nyereséget ért el a társaság, utasforgalma és árbevétele is növekedésnek indult. Legutóbbi, augusztusi utasforgalmi statisztikája szerint 743 ezer utast szállítottak, 4,6 százalékkal többet, mint tavaly a nyolcadik hónapban.

A Brussels Airlines a jogutódja annak az SN Brussels Airlines-nak, amelyet 2002-ben hoztak létre a Sabena jogutódjaként, de hónapokkal annak megszűnése után.

A Sabena 1923 és 2001 között működött belga nemzeti légitársaságként, de a 2000-es évek elejére nehéz anyagi körülmények közé került, amit csak tetézett a szeptember 11-i terrortámadás miatt forgalomcsökkenés. Egy hónappal később, októberben a cég csődvédelembe vonult november 7-én pedig beszüntette működését.

A légitársaság a felvásárlást követően még legalább két évig használja majd a Brussels Airlines nevet.

A Brussels Airlines egyik különleges festésű repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Brussels Airlines egyik különleges festésű repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)