Egy újabb pozitív hónapon vannak túl Európa legnagyobb diszkontjai, már ami az utasforgalmat illeti, ugyanakkor az easyJetnél bekúszott néhány bárányfelhő is.Októberi utasforgalmi statisztikák következnek, szárazon.

Ryanair

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A társaságok honlapján szereplő adatok azt mutatják, hogy ismét a Ryanair volt a nyerő, úgyis 13 százalékos forgalombővülést tudott generálni, hogy a bázis is magas volt: 9,7 millióról 10,9 millióra javult az utasforgalom tavaly októberhez viszonyítva. A járatok töltöttségét is javítani tudták az írek, 94-ről 95 százalékra javult ez a mutatójuk, amely továbbra is kimagasló még a diszkontok között is.

A Ryanair éves gördülő utasforgalma 114,4 millió utasnál tart 2016 októbere és 2015 októbere között, ez 16 százalékkal haladja meg a 2015 októbere és 2014 októbere közti időszakban mért adatot.

easyJet

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Utasforgalom tekintetében az easyJet is jó hónapot zárt, mivel a 2015 októberi 6,3 milliós utasforgalom után idén októberben 6,8 millióan választották az angol diszkontot, 6,9 százalékkal többen. Az easyJet egére azonban bekúszott bár bárányfelhő is. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a járatok töltöttsége – vélhetően túlkapacitás miatt – 3,1 százalékponttal 90,2 százalékra mérséklődött.

Ez a mérséklődés az éves gördülő forgalom load factorában is megmutatkozik, éves összevetésben 0,4 százalékponttal 91,3 százalékra csökkent ez a mutató, miközben a társaság 6,3 százalékkal több, 73,5 millió utast fuvarozott.

Wizz Air

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A magyar kötődésű Wizz Air érte el októberben is a legnagyobb bővülést a többiekhez képest alacsony bázis segítségével: a 2015 októberi 1,7 millió után idén októberben 2 millió utast vettek fedélzetükre a magyar kötődésű légitársaság Airbus A320-as családjába tartozó gépei, 18,2 százalékkal többet. A járatok kihasználtságát a Wizz is növelni tudta: 88,2 százalékról 90 százalékra.

A Wizz nem közöl gördülő utasforgalmat, az adatsorok azt mutatják, hogy 2016 októbere és 2015 októbere között 22,1 millióan repültek a Wizz Airrel, 19 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában.