Az Airberlin negyven repülőgépét wet-lease konstrukcióban a Lufthansa-csoport bérli hat évig – döntött a két cég szerdán este. A szándéknyilatkozat szerint ebből 35 Eurowings-színekben közlekedik majd, öt pedig az Austrian Airlines kötelékében. A súlyosan veszteséges Airberlin 75 repülőgépesre csökkenő flottával a berlini és düsseldorfi központjaira koncentrál a jövőben.

Az Airberlin egyik A320-as repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Airberlin egyik A320-as repülőgépe Budapesten.
(Fotó: AIRportal.hu)

Megszületett szerdán este a régóta a hírekben szereplő döntés: az Airberlin szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint flottájának 40 repülőgépét a Lufthansa-csoport két tagja, a Eurowings és az Austrian Airlines bérli a következő hat évben.

A Lufthansa-csoport közleményében, amelyet az AIRportal.hu-nak is eljuttatott, az olvasható: az ügyletet ez év végéig szeretnék lezárni a felek. Szükséges hozzá még a partnerek felügyelő tanácsának és az illetékes versenyhivataloknak a jóváhagyása is. Ha minden jól megy, 2017 tavaszától, a nyári menetrend kezdetétől lépne életbe az egyezmény.

A dokumentum szerint ezzel a Eurowings jelentősen bővíthetné működését és megerősíthetné pozícióit az európai point-to-point (azaz direkt) járatok piacán. A szándéknyilatkozat értelmében 35 Airberlin-gépet bérelne a fapados leánycég, ötöt pedig az Austrian Airlines. Utóbbiról a közlemény azt írja: az ügylet eredményeképp hangsúlyosabbá válhat vezető szerepe a bécsi bázisán.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A wet-lease konstrukció értelmében a Eurowings, illetve az Austrian festését viselné a 29 A320-as és 11 A319-es, és az Airberlin biztosítaná a személyzetet és a műszaki hátteret is legalább 38 repülőgép esetében.

A repülőgépek bázisa hét németországi városban, valamint Bécsben és Palma de Mallorcán lenne. Az gépek érkezésével az új járatok elindítása és a meglévő flottákban lévő régebbi repülők kivonása lépcsőzetesen történik majd. A közlemény szerint a lízingért „versenyképes piaci árat” fizet a Lufthansa-csoport.

Nem csak a flotta, a cég is karcsúbb lesz

Az aero.de cikke szerint a hat éves időtartam alatt mintegy 1,2 milliárd eurót kaphat az Airberlin. A leszállási jogokat és útvonalengedélyeket azonban nem adja át a Lufthansa-csoportnak. Minderről Stefan Pichler beszélt egy telefonos konferencián csütörtökön.

A légitársaság nettó adóssága csaknem egymilliárd eurót tesz ki, és a nyári szezon kezdete előtti negyedéves üzemi eredménye mintegy 62 millió eurós veszteséget mutat. Az előző üzleti évben összesen több mint 400 millió eurós veszteséggel működött – emlékeztet a német portál.

A Lufthansa-egyezmény mellett 1200 munkavállalójától is megválik a cég, és a 75 darabra csökkenő légiflottával a berlini és düsseldorfi bázisaira koncentrál majd a jövőben és ezeken, valamint Münchenen és Stuttgarton kívül minden más német bázisáról visszavonul az Airberlin, a hosszú távú járatokra is építő stratégiával.

Jelentősen csökken a bázisrepülőterek száma. (Forrás: Airberlin via aero.de | © AIRportal.hu

Jelentősen csökken a bázisrepülőterek száma. (Forrás: Airberlin via aero.de


A német portál másik cikke szerint még a jövő évben is veszteséges lesz az Airberlin, de 2018-ra üzemi szinten már nyereséget vár Stefan Pichler vezérigazgató.

Arról is szólt, hogy a cégcsoport – benne az osztrák Niki – összesen 35 repülőgépét egy külön részlegbe szervezik ki, amely a turistajáratokat szolgálja majd ki. A nagyrészvényes Etihad Airways bevonásával erre több opciót is megvizsgálnak, köztük azt is, hogy a Tui-csoport egyik légitársasága, a Tuifly is beszállna ebbe a vállalkozásba. Ezek közül 17 repülőgép érkezne a Nikitől, 14 Boeing a Tuiflytól

Így néz ki majd az Airberlin flottája az átstrukturálás után

A vezérigazgató, Stefan Pichler beszélt a leendő Airberlin-flottáról is (lásd az ábrát). E szerint 18 regionális repülő, 40 darab A320-as típuscsaládba tartozó és 17 széles törzsű gép lenne a légitársaságnál 2017 végére. Ez utóbbiak vélhetően A330-asok volnának egységesen, mert a közölt prezentáció szerint egységes, „egy gépcsaládra” épülő flottát tervez az Airberlin.

A jövő évben egy rövid átmeneti időszak után 3 darab hosszú távú járatokra alkalmas repülővel bővülne a cég az egy darab regionális utakat teljesítő, valamint 10 keskeny törzsű gép mellett. Ezek forrását nem közölték.

Ahogy arról sem tudni semmit, hogy milyen típus lenne az a 8 darab széles törzsű repülő, amellyel 2019-ig fiatalítanának a prezentáció szerint.

Ismert, az Airberlinnek volt megrendelése 15 darab Boeing 787-9-esre, de ezeket két éve törölték a pénzügyi problémák miatt.

Forrás: Airberlin via aero.de | © AIRportal.hu

Forrás: Airberlin via aero.de