A korábbi pletykák után megszületett a döntés: a szingapúri low-cost légitársaság, a Scoot járatot indít Athénbe 2017 nyarától, hetente négyszer közlekednek majd a cég Boeing 787-8-asai a két város között.

A több mint tízezer kilométeres távolsággal ez lesz a leghosszabb olyan járat, amelyet low-cost légitársaság üzemeltet – közölte a Singapore Airlines leányvállalata, a fapados Scoot azután, hogy bejelentette: Athénbe indít járatot a délkelet-ázsiai városállamból.

A légitársaság Boeing 787-8-asai 2017. június 20-tól hetente négyszer közlekednek majd Európába.

A Scoot egyik Dreamlinere felszállás közben. (Fotó: Boeing Company) | © AIRportal.hu

A Scoot egyik Dreamlinere felszállás közben.
(Fotó: Boeing Company)

A két osztályra – business-szerű, inkább prémium turista, valamint sima turista -, 335 főre berendezett Dreamlinereken, mint arról az AIRportal is beszámolt, „gyerekmentes” övezet is van, a turista osztályú kabin legelején – ahol mintegy tíz centivel több a lábtér is, így voltaképp „két és fél” kiszolgálási osztályról is beszélhetnénk.

Amint arról korábban hírt adtunk, a Scoot egy ideje tervezi, hogy belép az Európa és Ázsia közötti légiközlekedési piacra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Korábban az Air Asia X próbálkozott ezzel, de 2012-ben megszüntette a járatokat Kuala Lumpur és London, illetve Párizs között – a négyhajtóműves, régebbi A340-esek egyszerűen nem voltak gazdaságosan működtethetők ilyen üzleti terv szerint.

A Norwegian – szintén 787-eseivel – Bangkok és Oslo, illetve Stockholm között jár, a német Eurowings – a Lufthansa leányvállalata – pedig Kölnből jár a thaiföldi üdülőhelyre, Phuketre, Bangkok mellett.

Az Aero.de összefoglalója emlékeztet arra, hogy a Scoot-on nincs beépített képernyő a székek előtt, ám Wi-fi szolgáltatást és dugaljakat biztosítanak, így saját eszközökkel az utasok szórakozhatnak repülés közben.

A szingapúri légitársaság immáron csak 787-esekkel repül (8-as és 9-es altípusokkal egyaránt, jelenleg összesen tizenegy gép van a flottában), öregebb 777-eseinek egy részét átadta thaiföldi testvérének, a NokScoot-nak.

Az athéni járatok a szingapúri Changi-reptérről keddenként, csütörtökönként, szombatonként és vasárnaponként hajnali 2 órakor indulnak, a visszaút pedig déli 12 órakor indul Athén légikikötőjéből, a repülés mintegy tizenegy és fél órásra van tervezve.

Így készült a Scoot első Dreamlinere

Forrás: FlyScoot