Valódi mérföldkő az Air Serbia életében a Belgrád – New York JFK járat, melyet heti öt napon vehetnek igénybe az utasok, egy Airbus A330-200-as repülőgép segítségével.

Az Air Serbia Airbus A330-as repülőgépe. (Forrás: Air Serbia) | © AIRportal.hu

Az Air Serbia Airbus A330-as repülőgépe. (Forrás: Air Serbia)

Nem ment azonban egyik napról a másikra a járatindítás, hiszen egyrészt kellett az, hogy 2014-ben az FAA visszaállítsa Szerbia egyes kategóriáját, másrészt szükségeltetett a kétoldalú megállapodás az ország és az Egyesült Államok között.

Ami viszont legalább ennyire fontos, hogy az Air Serbia átformálódjon korábbi Jat Airways „állapotából”, miután az Etihad megvett 49 százaléknyi részesedést. Habár a szerb társaság a maga 90 évnyi fennállásával a világ második legrégebbi légitársasága, a kilencvenes évek fegyveres konfliktusai hatalmas rombolást végeztek ezen a téren is, és várható volt, hogy a cég összeomlik.

„24 hosszú év közvetlen szolgáltatás nélkül egy egész generáció” – mondta Dane Kondic, vezérigazgató.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Hozzátette azt is, hogy ha az Etihad nincs, akkor a Belgrád – New York járat sem lenne, ami nem csupán egy új útvonal, hanem egy komplett brand, mivel az amerikaiak nem sokat tudtak Szerbiáról a háború óta, de így ismét felkerülhet az ország a térképre. Az Air Serbia még a vezérigazgató szerint is a szakadék széléről tért vissza, de jó úton halad, hogy a tekintélyes múlt biztató jövővel folytatódjék.

Ami azonban igazán fontos ebben az egész történetben, hogy mekkora szerepet játszik egy olyan befektető, akinek van rutinja az adott területen, és képes stratégiai gondolkodásra. Habár az Air Serbia még mindig 50 százalékos állami tulajdonban van, az Etihad közreműködésének köszönhetően a 2015-ös profit már 3,9 millió euró volt, szemben a 2014-es 2,7 millióval.

Az A330 18 üléssel várja a business class utasait (halszálkásan, 1-1-1 elrendezésben), míg az economy class 236 üléssel rendelkezik, és az Air Serbia az Etihad példáját követve fedélzeti au pair szolgáltatást nyújt, a kisgyerekes családok utazásának megkönnyítésére.