Az Európai Unió enyhített az iráni légitársaság ellen hozott korábbi korlátozásokon, az Iran Air számára lehetővé válik, hogy további járatokat indítson Európába – jelentette be Brüsszelben Violeta Bulc közlekedésügyi uniós biztos.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Elmondta: a korlátozások enyhítését egy áprilisban sikeresen lefolytatott technikai vizsgálat tette lehetővé, így megnyílhat az európai légtér az Iran Air járatai számára.

A tájékoztatás szerint Irán Boeing 747-200, a Boeing 747SP és a Fokker 100 típusú repülőgépein kívül valamennyi polgári és kereskedelmi forgalmat bonyolító repülőgépe beléphet az európai légtérbe.

Az ország nukleáris programja miatt bevezetett szankciók megnehezítették az repülőgép-alkatrészek beszerzését, ami a légiközlekedési vállalat járműveinek műszaki állapota leromlásához vezetett. A repülőgépek ezért nem feleltek meg a szigorú európai szabályozásnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Violeta Bulc arról is tájékoztatott, hogy az indonéz Lion Air, Citilink és Batik Air gépei, valamint az Air Madagascar és a Zambian Airlines is lekerült az európai feketelistáról.

A korlátozások csütörtöki feloldását követően az európai légteret érintő feketelistán további 216 légitársaság szerepel.

Az Iran Air egyre szorosabbra fűzi a viszonyát Európával, miután januárban feloldották az ország elleni gazdasági szankciókat. Ennek keretében az Airbustól és az TR-től összesen 154 gépet vásároltak, és a napokban a Boeinggel is egyezségre jutottak egy százgépes, többmilliárd dollár értékű gépvásárlásról, de arról egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen gépeket vásárolnak.

Az Airbusszal kötött egyezség továbbra sem jelent meg az Airbus foglalási rendszerében. Ennek vélhető oka, hogy John Leahy kereskedelmi igazgató szerint a biztonságos banki rendszerek hiánya miatti nehézkes üzletelés.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!