Egy kínai cég vette meg a Frankfurt Hahn-repülőteret üzemeltető társaság 82 százalékát, az új tulajdonos az áruszállítást lendítené fel – írta a dpa német hírügynökség.

Fotó: Frankfurt-Hahn Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Frankfurt-Hahn Airport

Jelentése szerint a repülőtérben 82,5 százalékos részesedéssel rendelkező Rajna-vidék–Pfalz adta el a részesedését egy kínai logisztikai és építőipari cégnek, a Shanghai Yiqian Trading Company-nek. Az összeg nem ismert, a mainzi kancellária annyit mondott, hogy egy alacsony, kétszámjegyű milliós összeg volt a tranzakciós tétel.

A szomszédos Hessen régió szintén tárgyalásokat folytat a kínai társasággal, hogy a birtokában lévő 17,5 százalékos részt értékesítse.

Az új tulajdonos a dpa értesülései szerint leginkább az áruszállítást fejlesztené a 320 főt foglalkoztató repülőtéren, amely jelentős csökkenésen ment keresztül az elmúlt években.

A Hahn-repülőtér forgalma a honlapon szereplő adatok szerint jelentősen csökkent az elmúlt időszakban: 2007-ben még 4 millió utast kezeltek a repülőtéren, tavaly már csak 2,6 millió embert regisztráltak, 39 százalékkal kevesebbet a 2007-eshez képest, bár ez valamivel magasabb, mint az elmúlt 10 év mélypontját jelentő 2014-es 2,4 millió utas. Az Anna.Aero adatai szerint az idei évben eddig 12 százalékkal nőtt az utasforgalom a tavalyihoz képest.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az áruforgalomban 2011-ben volt a csúcs, amikor 286 ezer tonna áruforgalmat bonyolított le a Frankfurttól mintegy 120 kilométerre lévő repülőtér, tavaly már csak 79 ezer tonna ár fordult meg, 72 százalékkal kevesebb a csúcshoz viszonyítva, ez az elmúlt tíz évben messze a legalacsonyabb érték.

Ahogy az utasforgalom, úgy a járatok száma is 2007-ben volt a legmagasabb: akkor 40 980 járatot fogadott, vagy indított Frankfurt-Hahn, tavaly már csak 21,5 ezer járatot regisztráltak, 47 százalékkal kevesebbet a rekordhoz képest.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint Európában a légi áruforgalom pár százalékos bővülést mutat, de globális szinten jelentős csökkenést mutattak ki és előrejelzéseikben sem számítanak jelentős fellendülésre.

A repülőteret ma három utasszállító légitársaság használja: a Ryanair a Wizz Air és a Lufthansa, valamint a Turkish Airlines közös charter cége, a SunExpress.