Távozik az Air France-KLM légitársasági csoport éléről Alexandre de Juniac, aki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetőjeként folytathatja pályafutását.

A csoport lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint Juniacot az IATA igazgatótanácsa felterjesztette a globális szervezet vezérigazgatói posztjára. Alexandre de Juniac jelezte, hogy elfogadná a felkérést, amelyről véglegesen az IATA júniusi találkozóján döntenek majd, legkésőbb 2016. augusztus elsején veheti fel új pozícióját.

 | © AIRportal.hu

Az Air France-KLM csoport igazgatótanácsa felkészült az új vezérigazgató kinevezésére, a belső szabályzat alapján a vállalat kinevezésekért felelős bizottsága egy nemzetközi személyzeti tanácsadóval közösen keresi de Juniac utódját.

Hangsúlyozták, hogy az Air France-KLM csoport vezetőségének tagjai egyöntetűen tisztelegnek Alexandre de Juniac kiemelkedő munkája előtt, aminek a vállalat gazdasági és pénzügyi fellendülése köszönhető. De Juniac regnálása alatt bővült a szolgáltatások köre, és számos ügyfelet is visszanyert.

Alexandre de Juniac három éve vezeti a légitársasági csoportot, a vállalat pénzügyi stabilitása mellett azonban az ő elnöksége alatt volt az Air France-nál a társaság történetének legnagyobb sztrájkja az elbocsátások miatt. A költségcsökkentő intézkedések 2016-ban is folytatódnak, ennek keretében több ezer embert akarnak elküldeni és csökkentik a járatok számát is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az IATA jelenlegi vezetője, Tony Tyler, aki 2011-óta vezeti a szervezetet, tavaly augusztusban jelentette be, hogy nyugdíjba vonul.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!