Nőtt tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtér forgalma, az utasok száma 15,4 százalékkal 1 millió 564 ezerre bővült, a teherforgalom 8,5 százalékkal 21 ezer tonna fölé emelkedett.

A reptér hétfői közleménye szerint a repülőgép landolások és felszállások száma meghaladta a 24 ezret, 14,6 százalékkal nőtt éves szinten.

A BTS tavalyi statisztikái alapján megfordult a többéves forgalomcsökkenési trend, amelynek előjele volt, hogy egy éve ugyan még csökkent a forgalom, a visszaesés mértéke azonban már csak fele volt az egy évvel korábbinak.

„A BTS számára kitűnő eredményről beszélhetünk (…) tekintve, hogy 2008-tól folyamatosan csökkent az utaslétszám” – hangsúlyozta Ivan Trhlík a pozsonyi repülőtér vezérigazgatója. Megjegyezte, hogy a cégnek 2013-ban sikerült konszolidálnia pénzügyi helyzetét, 2015-ben pedig meg tudták valósítani fejlesztési terveiket.

Tavaly a BTS utasforgalmának nagyobb hányada – mintegy 1 millió 74 ezer utas – a Pozsonyba érkező, illetve az onnan induló menetrendszerinti járatok gépein utazott, ugyanebben az időszakban a chartergépeken és egyéb nem rendszeres járatokon utazók száma meghaladta a 489 ezret. 2015-ben a menetrendszerinti járatok utasforgalma nagyobb mértékben emelkedett, mint a charterjáratok utasaié.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az utasforgalomban tavaly is a júliusi, illetve augusztusi volt a pozsonyi repülőtér legerősebb időszaka, 252- illetve 248 ezer utassal. A Pozsonyból induló repülőgépekkel utazók legkedveltebb célállomása London (302 ezer utas), Antalya (135 ezer utas) és Dublin (124 ezer utas) volt a vizsgált időszakban, akárcsak egy évvel korábban. A legnagyobb utasforgalmat 2015-ben is a Ryanair légitársaság gépei bonyolították, Pozsonyból vagy Pozsonyba az év folyamán több mint 1 millió 10 ezer utast szállítottak.

A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb és egyben egyetlen európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A BTS 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. Az 540 alkalmazottnak munkát adó repülőtér, az utasforgalmat tekintve eddigi legjobb évét 2008-ban zárta, 2,2 millió utassal.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!