Irán megállapodott az Airbusszal 118 repülőgép vételéről, amelyek az állami tulajdonú Iran Air flottájába kerülnek, az új és használt gépek között A320-asok és A340-esek lesznek – írta a Bloomberg hírügynökség.

A megállapodást Abbas Akhoundi, iráni közlekedési miniszter jelentette be, aki a pontos típusról nem adott tájékoztatást, a hírügynökség egy az ügyet jól ismerő, névtelenséget kérő forrása mondta el, hogy az A320-családba tartozó gépek, illetve A340-esek vételéről állapodtak meg, az első példányok júliusban érkezhetnek a flottába.

Irán azonban más típusok, így az A350-es és az A380-as, valamint a 737-es és 777-es Boeingek felé is kacsintgat, mivel terveik között szerepel az európai mellett kanadai, ausztrál és egyesült államokbeli járatok nyitása is. A 80 milliós ország utasai így az isztambuli, vagy dubaji átszállás helyett közvetlenül utazhatnak majd ezeken az útvonalakon.

Az Iran Air Airbus A300-605R repülőgépe a Liszt Ferenc repülőtéren. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Iran Air Airbus A300-605R repülőgépe a Liszt Ferenc repülőtéren. (Fotó: AIRportal.hu)


Az iráni hatóságok szerint az országnak a következő évtizedben 581 repülőgépre lesz szüksége a korábban becsült négyszázzal szemben. Állításuk szerint elméletileg az iráni gazdaságnak képesnek kell lennie legalább háromszáz gép vételének anyagi fedezetét biztosítani.

A szerződés megkötése azután vált lehetségessé, hogy Irán leállította atomprogramját, cserébe megszüntetik az országgal szembeni gazdasági korlátozásokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szankciók feloldását követően várhatóan megszűnnek az európai technikai jellegű landolások is, mert a nyaugat-európai repülőtereken már ki fogják szolgálni üzemanyaggal a légitársaság repülőgépeit. Emiatt Budapesten sem lesznek majd tankoló Iran Air Airbusok.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!