Jelentősen javította anyagi helyzetét az ausztrál Qantas, a 2016-os üzleti év első felére 875-925 millió dollár adózás előtti nyereséget várnak, és újra bővíthetik a flottájukat.

 | © AIRportal.hu

A légitársaság honlapján közöltek szerint az előző évben még 367 milliós nyereséget könyveltek el az első félévben, köszönhetően a 2 milliárd dollárba kerülő átszervezési, költségcsökkentési tervnek, amelynek részeként egyebek mellett a légitársaság kivonta 767-es Boeingjeit a flottából. Emellett a jó teljesítményhez a fő tevékenységi kör, a személyszállítás jobb mutatói is hozzájárultak: mind a nemzetközi, mind pedig a belföldi járatokon nagyobb lett az árbevétel és csökkentették a költségeket is.

Tavaly augusztus végén az ausztrál társaság még 3 milliárd dolláros veszteséget könyveltek el, miután 566 millió dollárral csökkent az árbevételük, amelyhez rekord magas, 4,5 milliárd dolláros kerozinszámla is társult. A kieső bevételeket és pontosan nem részletezett költségeket a cég megkezdett átalakítása során elért 440 milliós megtakarítás sem tudta ellentételezni.

Kértek, de nem kaptak hitelt, selejtezés lett a vége

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Qantas korábban a kormány segítségét is kérte a súlyos anyagi helyzet megoldásában: egy 2,7 milliárd dolláros fedezet nélküli hitel felvételéhez kérte volna a kormányzat kezességvállalását, de a Tony Abbott vezette kormány ezt visszautasította. A légitársaság tavaly február végén jelentette be, hogy elküldi ötezer dolgozóját.

A flotta átalakításával mintegy hatszámilllió dollárt spóroltak. Az összes Boeing 767-est és nem felújított 747-est kivonták a flottából, helyüket a Jetstar diszkont leányvállalattól érkező Airbus A330-asok vették át, valamint megkezdték a 737-esek kabinjai felújítását. Emellett a 21 darabos Airbus A320-as rendelésüket négy évvel eltolták és a gazdaságosabb, neo típusokra konvertálták, első ötven Boeing 787 Dreamlinerük, illetve utolsó nyolc Airbus A380-asuk átvételét egy évvel elhalasztották. Arról egyelőre nincs információ, hogy a jó mutatószámok után elkezdik-e az A380-asok átvételét.

A Qantas a világ második legrégebbi légicége: 1921. óta repül, és többször választották a legbiztonságosabbnak: 1951 óta egyetlen halálos balesetük sem volt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!