Sikerült szóra bírni az Airbust: Az európai repülőgépgyár külön megkeresésre néhány részletbe beavatott a legújabb, megnövelt teljesítményű A330 típusvariánsokat illetően. Maradt még titok bőven, de azt például végre elárulták a toulouseiak, hogy pontosan hány ügyfél, mennyi A330-ast választott a 242 tonnás maximális felszállósúlyra tanúsított kivitelben, és más kulisszatitokra is fény derült.

Airbus A330-200-as gyári színekben, a berepülő flotta tagjaként. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Airbus A330-200-as gyári színekben, a berepülő flotta tagjaként. (Fotó: Airbus)

Sok minden történt a héten az Airbus A330-as programja háza táján. Szeptember 7-én megkezdte a berepülési programját az Air China legújabb A330-300-as gépe, amely a flotta 50. A330-asa lesz és egyben az első, amely már 242 tonnás terheléssel indulhat útnak. Az Airbus ezzel egy újabb, egész pontosan a második ügyfelének a nevét hozta nyilvánosságra azok közül, amelyek ezt a típusvariánst választották a flottájuk számára.

Eddig ugyanis csak az amerikai Delta Air Lines-ról lehetett biztosan tudni, hogy ebben a megnövelt teljesítményű kivitelben rendelt magának A330-asokat. Az első gép május végi átadása óta azonban az Airbus lényegében egész nyáron hallgatott a programról, és csak most, az őszkezdetre adott ki újabb híreket, amibe aztán olyannyira sikerült belendülnie, hogy az Air China-felszállás másnapján azt is bejelentették, hogy a rövidebb törzsű, A330-200-as széria is megszerezte a forgalomba bocsátáshoz szükséges engedélyét, első ízben az EASA – Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől, amelyet az illetékes amerikai hatóság, az FAA jóváhagyása követ rövidesen.

A "reflektorfénybe állított" 242 tonnás A330-300-as az első repülése napján, idén január 12-én. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A „reflektorfénybe állított” 242 tonnás A330-300-as az első repülése napján, idén január 12-én. (Fotó: Airbus)

Csakhogy az Airbus sok egyéb kérdést, részletet régóta megválaszolatlanul hagyott. Például azt, hogy az A330-200-asnak egyáltalán mikor kezdődött a tanúsító eljárása, merthogy az elsőként bevezetésre kerülő A330-300-ast alaposan, fényképekkel bőven illusztrálva végigtájékoztatta az Airbus, de a 200-asról konkrét formában az e heti EASA hírig nem igazán lehetett hallani. A gyáriak saját, hivatalos közlemény útján egyáltalán nem ecsetelték a program állását. Miután azt is jótékony homály fedi, hogy melyik lesz a típusvariáns indító légitársasága, és egyáltalában mennyi, egyébként a jövendő A330neo (new engine option) alapjait adó 242 tonnás A330-ast tudtak eladni.

Két géppel folyt a tanúsító eljárás, köztük egy már sokat tapasztalt berepülő A330-assal

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus illetékes szóvivőjével, Aude Lebas-val történt egyeztetést követően sikerült megtudni, azt figyelembe véve, hogy nem egy vadonatúj típusról, hanem csak egy új variánsról van szó a 242 tonnás A330-as berepülési programja összességében 100 órát vett igénybe, és a program során a gyár két repülőgépet használt a szükséges tesztek elvégzéséhez.

Az első üzemeltető, a Delta Air Lines ünnepélyes gépátadója május 28-án. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az első üzemeltető, a Delta Air Lines ünnepélyes gépátadója május 28-án. (Fotó: Airbus)

Az egyik az MSN0871 gyári számú, 2007-es évjáratú A330-200-as volt, a másik pedig egy újonnan épített A330-300-as. Az a bizonyos MSN1628-as, amelyet az Airbus a fényképes tudósításaiban is „reflektorfénybe állított” mint az új típusvariáns első példánya. A rövidebb törzsű verzión az aerodinamikai újításokra, míg a hosszabbikon főleg a nagyobb hatótávot lehetővé tevő center tank üzembe helyezésére irányult a vizsgálati fókusz. Vagyis kiderült, hogy az A330-200-as tanúsítására az Airbus nem épített külön prototípust, és a szűzfelszállásról is ─ ellentétben az A330-300-aséval ─ azért nem volt hír, mert a 200-as variánst egy már meglévő tesztgéppel próbázták, elvégezve rajta a szükséges átalakításokat.

Az indító légitársaság kiléte egyelőre titok, de 45 nagyobb teljesítményű A330-as kelt el eddig

 | © AIRportal.hu

Az A330-200-as 242t verziójának indító légitársasága egyelőre bizalmas információ – közölte a szóvivő, de tovább boncolgatva a megrendelők kilétét azt azért elárulta, hogy aktuálisan 12 ügyféltől összesen 45 megnövelt teljesítményű A330-asra futott be vásárlói igény.

De mit is jelent ez a 45 gép egy olyan típus esetében, amelynek 2017 végén már egy teljesen új, neo-verziója érkezik, átdolgozott szárnyprofillal és új hajtóművel. Az Airbus legutóbbi, augusztus havi rendelésösszesítő táblázatát megnézve a háromtagú A330-as család gyártási hátraléka mindent együttvéve 188 gépen áll, amelyből kereken 10 a cargo A330-asé, a többi mind az új, teljesítménynövelt széria szempontjából releváns utasos kivitel. A nagyobb rész, 119 gép az A330-300-asra esik, A330-200-as 59 darab vár gyártásra, vagyis a vevők negyede választotta a 242 tonnás, nagyobb felszállósúlyú és hatótávú A330-ast, de azt már nem kívánta részletezni a gyár, hogy a 45 gépnek mi az altípus szerinti megoszlása.

Mindeközben az A330neo 7 ügyfél összesen 145 rendelésénél tart, amelyből az A330-200-ason alapuló A330-800neo csak tízet szerzett, szemben az A330-900neo iránt mutatkozó 135 darabos igénnyel.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!