A javuló pénzügyi eredményeken felbuzdulva új hosszú távú járatok indításának lehetőségeit tanulmányozza az Iberia. A lehetséges célpontok között szerepel többek közt Tokió, Johannesburg és Toronto is. A megvalósításhoz az IAG anyacég újabb szélestörzsű gépeket is rendelne a spanyol légitársaság számára.

Az A340-600-asok maradnak a flottában, de a korábbi szériás, A340-300-asok kivonásra kerülnek. Helyüket fokozatosan az A330-200-asok veszik át. (Fotó: Iberia) | © AIRportal.hu

Az A340-600-asok maradnak a flottában, de a korábbi szériás, A340-300-asok kivonásra kerülnek. Helyüket fokozatosan az A330-200-asok veszik át. (Fotó: Iberia)

Ázsia, Afrika és Amerika irányába is új járatindításokat tervez az Iberia az elkövetkező két éves időszakra nézve. A spanyol légitársaság ígéri, még az idén, az év vége előtt bejelentik, melyek lesznek a legújabb útvonalak. A kiszemelt városokról most folynak a tárgyalások, megvalósíthatósági és jövedelmezőségi terveket készítenek.

A városokat ugyanakkor már meg is nevezték, így azt is tudni, hogy a japán Tokió, a katari Doha, a dél-afrikai Johannesburg, a kanadai Toronto, a nicaraguai Managua, a mexikói Guadalajara, a Puerto Ricó-i San Juan, a paraguayi Asunción és Brazíliaváros lehetnek az új menetrendszerű úti célok.

Mindez annak bázisán, hogy az Iberia sikeresen valósította meg azt az átstrukturálási programot, amelyet az IAG – International Airlines Group írt elő számára az előzőleg súlyosan veszteséges üzeme következtében. 2014-ben az Iberia hat éves időszak után először tudta működését nyereségessé fordítani. Most pedig már az a Plan de Futuro („Jövő terv”) van napirenden, amely a légitársaság ebbéli státuszának megerősítését és tartósan sikeres pályára állítását célozza. A tavaly áprilisban meghirdetett expanziós stratégia egyik eredménye volt egyébként a budapesti nyitás is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A legújabb hálózatfejlesztési szándék azért is pozitív csengésű, mert a légitársaságnak két éve – a költségcsökkentő programja miatt – még zárásokról kellett hírt adnia, ráadásul olyan hagyományosan fontos piacain, mint például Latin-Amerika. Azóta viszont sorra történtek az újra nyitások, és 2016-2017-re nézve már teljesen új útvonalak nyitása van terítéken.

Mindezen felül lehetséges, hogy az IAG az opciós Airbus lekötéseiből újabbakat hív le az Iberia számára. Az elképzelések szerint így további 5 darab A330-200-as és 8 darab A350-900-as kerülhet a spanyol nemzeti flottába. Az Iberia hosszú távú járatokat repülni képes flottájának fejlesztésére az IAG idén összesen 16 szélestörzsű utasszállítót rendelt. Az érvényben lévő, lezárt rendelések alapján a légitársaság 8-8 A330-200-ast és A350-900-ast készül átvenni. Az A330-asok szállításai idén év végén, míg az új generációs A350-esé várhatóan 2018-ban kezdődnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!