Megkötötte első lízingszerződését az Air Lease Corporationnel (NYSE: AL) egy darab Airbus A320 típusú repülőgépről a Wizz Air, amelyet júliusban szállítanak majd le. A repülőgép a tervek szerint a Wizz Air flottájának 63. A320-asa lesz. A szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air új arculat szerint átfestett repülőgépe Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Wizz Air új arculat szerint átfestett repülőgépe Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu)

„Nagyon örülünk ennek az új kapcsolatnak az ALC-vel, nem csak a cég kiemelkedő reputációja és portfóliója miatt, hanem azért is, mert alapítója, Steven F. Udvar-Házy eredetileg Budapestről származik, és a városra a légitársaságunk is otthonként tekint.

Emiatt ez az új megállapodás különösen sokat jelent számunkra a Wizz Airnél” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.
A Wizz Airt 2004-ben alapították, azóta több mint 90 millióan utaztak a légitársasággal, amelynek útvonalhálózata 380 európai és közel-keleti útvonalból áll.

Udvar-Házy a repülőgép lízing területén korai innovátorként jelent meg, felépítette és a világ legnagyobb lízingcégévé tette az International Lease Finance Corporationt, ma AerCap NV. Az Air Lease Corporationt 2010-ben alapította.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!