Júniusig felfüggesztette összes budapesti járatát az Air Croatia. A 2015. április 2-án történő budapesti nyitójárat után törlésre került az összes budapesti járat, a társaság gépe június másodikáig nem közlekedik Zágráb és Budapest között.

Az Air Croatia Denim Air-től bérelt ATR 42-300 típusú, 1988-ban gyártott repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Air Croatia Denim Air-től bérelt ATR 42-300 típusú, 1988-ban gyártott repülőgépe Budapesten.
(Fotó: AIRportal.hu)

A vállalkozás – mely már eleve több hónapos késéssel indult el, részben annak is köszönhetően, hogy az üzleti tervet az elmúlt 15 hónapban többször is módosították – úgy néz ki, hogy továbbra sem talál magára, legalábbis ami ezt a régiót illeti.

A jelenlegi visszalépés is ezt támasztja alá, mivel a társaság Zágráb és Budapest között egyetlen egyszer közlekedett. A fuvarozó bejelentése alapján június 2-án visszatérnek Ferihegyre, de az is elképzelhető, hogy ez soha nem fog bekövetkezni.

Az Air Croatia jelenleg Milánóba, Prágába, és Rómába biztosít összeköttetést, továbbá május 3-án fog elindulni az első menetrend szerinti járat Mostarba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A társaság kilétét egyébként nagy homály övezi, mivel nem rendelkezik saját, repülőgép-üzemeltetésre feljogosító engedéllyel (AOC) sem. A cég egyetlen repülőgépét jelenleg a holland Denim Air üzemelteti.

A 27 éves ATR 42-300-as turbólégcsavaros utasszállító az OY-CHT lajstromjellel teljesíti a társaság még meglévő járatait.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!