Thierry Antinori, az Emirates kereskedelmi igazgatója és alelnöke exkluzív interjút adott az AIRportal.hu szerkesztőségének a budapesti Emirates-ügyfélközpont átadását követően. Az impozáns környezetben zajló beszélgetés alatt az alelnök úr rendkívül közvetlen stílusban, az összes kérdésünkre részletes választ adott, így számos olyan dolgot tudtunk meg, ami a hétfői és keddi tájékoztatón nem hangzott el, de a magyar utazóközönséget, a légiközlekedési szakmát és nem utolsó sorban a repülésrajongókat is érdekelheti.

A magyar repülésrajongók nagyon örülnek annak, hogy végre Budapestre érkezett az Emirates és ezzel az Airbus A330-as típust is rendszeresen láthatják, fotózhatják a repülőtéren. Ennek ellenére várják az újabb egzotikumot: mikor láthatjuk Ferihegyen a légitársaság nagyobb típusait, mint például a Boeing 777-est?

Ez mind a piacon múlik. Az Emirates készen áll, hiszen 140 darab Boeing 777-es repülőgépünk van, tehát amint elérjük azt a járattöltöttségi szintet az A330-on, ami számunkra megfelelő, úgy bekövetkezhet a típusváltás, ahogyan az már korábban megtörtént Prágában, Lisszabonban, Lyonban vagy Varsóban. Egyszóval, ha az utasaink megveszik a szolgáltatásunkat, ha iderepülnek az általunk elérhető régiókból, ha az utazási irodák sikerrel értékesítik az ülőhelyeket és termékeinket, úgy biztosan kapni fog a magyar piac is a triplahetesből.

Hogyan látja, lenne igény a Dubaj-Budapest járaton a First Class szolgáltatásra?

Ezt ma még nehéz megmondani, mivel jelenleg nincsen ilyen szolgáltatásunk ezen az útvonalon. A budapesti piac azonban igencsak nagy kihívás, hiszen nincs más szélestörzsű repülőgép által üzemeltetett járat a repülőtérre. De ha sikerül több, Öböl-menti országból érkező üzleti utast idecsábítani, úgy nyíltan látszana az ő igényük eziránt a kiemelkedően színvonalas utasosztály iránt. A kérdés már csak a nagyobb repülőgépre való bővítéshez való “fedezet”, de mi nem félünk attól, hogy kipróbáljuk a First Class bevezetését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Thierry Antinori, az Emirates kereskedelmi igazgatója és alelnöke az Emirates most átadott ügyfélkapcsolati központjában. (Fotó: Rimóczi Roland - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Thierry Antinori, az Emirates kereskedelmi igazgatója és alelnöke az Emirates most átadott ügyfélkapcsolati központjában. (Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu)


A jelenlegi napi járatnak köszönhetően 12 tonna áruszállításra képes az Airbus A330-200-as repülőgép a hét minden napján. Lát-e bármilyen eshetőséget arra, hogy amint kinövi magát az utasszállító csomagterében történő teherszállítás, úgy az Emirates SkyCargo járatot nyisson Budapestre?

Mindig készen állunk új lehetőségekre, éppen ezért figyeljük a piacot és a helyzetet. Amennyiben van erre alkalomszerűség, úgy miért ne?! Jelenleg 13 teherszállító repülőgépünk van és éppen nemrég fejlesztettük az európai útvonalhálózatunkat, például új útvonalak nyitásával Milánóba és Lyonba. Jelenleg Bécsbe is jelentős cargo szállítást végzünk a napi kétszer közlekedő járatainkon, szóval Budapest esetében sem utasítanánk vissza semmilyen lehetőséget, hiszen a helyzet igencsak érdekes. Azonban mindemellett figyelembe vesszük, hogy ha egy nap bevezetjük a Boeing 777-est Budapestre, úgy az áruszállítási kapacitás is növekszik, méghozzá több mint 20 tonnára.

Az elmúlt pár év nem kedvezett a magyar légiközlekedésnek a Malév csődjét követően. Mit gondol, az Emirates esetleges budapesti sikere ösztönözheti-e arra a Budapest Airportot, hogy nagyobb volumenű fejlesztéseket hajtson végre a repülőtéren belül? Gondolunk itt akár új állóhelyek, utashidak létrehozására, melyek több szélestörzsű repülőgépet tudnának kiszolgálni.

Az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a repülőtér igencsak jó kezekben van a Budapest Airport által, remek szakemberek irányítják azt. Bizton állítom, hogy kitűnően látják és látni fogják a helyzetet mindig is. Ha az a tény, hogy az Emirates napi rendszerességgel hoz szélestörzsű repülőgépet Budapestre, elindít egy folyamatot, melynek köszönhetően több légitársaság kíván majd követni minket szélestörzsű gépekkel, úgy mi boldogok leszünk.

Ez ugye azt is jelentené, hogy a verseny él, hogy az utas több és jobb szolgáltatás közül választhatna, hogy esetleg többet repülnénk és így a piac serkentve lenne. De ez nem a mi asztalunk, nekünk mindenünk megvan egy jól működő napi járathoz.

A járatnyitás kiválóra sikeredett, remélhetőleg a járat is remek színvonallal áll az utasaink rendelkezésére, ezt majd a mai napon megfigyelem a hazafelé repülő járattal.

Jelent-e bármiféle hátrányt az Emirates számára a Dubaj-Budapest útvonal kapcsán egy ferihegyi bázisú ráhordó légitársaság hiánya?

Egyáltalán nem, hiszen Budapest és Magyarország elegendő nagyságú potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy önmagában egy célállomás legyen, így járatunk számos utast hoz Tajpejből, Kuala Lumpurból, Bengaluruból, Muscatból. Egyszóval keletről érkező utasokból nincsen hiány, valamint a Budapestről induló egyének megfelelő száma is megvan ahhoz, hogy ne ráhordó járatként üzemeltessük ezt az útvonalat.

A járatnyitás sajtótájékoztatóján Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója megemlítette, hogy 3 évvel ezelőtt kezdődtek a tárgyalások a légitársasággal. Akkoriban a Malév még jelen volt a légtérben és Ferihegyen. Véleménye szerint, ha a magyar nemzeti légifuvarozó csődje nem következett volna be, úgy az első Dubaj-Budapest járatot már korábban üdvözölhettük volna?

Nem volt semmilyen ránk és a nyitásra gyakorolt hatása a légitársaság csődjének. A stratégiánk csakis magunkon és a saját tanulmányainkon, géppark-kapacitáson múlik, nem pedig mások szituációján. Mi nem olyanok vagyunk, mint bármely más légifuvarozó. Ha állandóan csak analizálással foglalkozol, úgy mint az ügyfél, akkor problémád lesz. Éppen ezért örülünk annak, ha más légitársaságok rólunk beszélnek, hiszen zaklatottak a mi jelenlétünk és az ügyfeleink fele nyújtott törődésünk miatt.

Mindemellett ha rólunk ejtenek szót, akkor jó munkát végzünk. Tim Clark, a főnököm, mindig azt mondogatja nekem, „Thierry, ha nem hallok senkitől panaszt az Emiratesről, az aggodalmat ébreszt bennem, hiszen ez azt jelenti, hogy nem zavargunk.” Éppen ezért jó ha szóban forgunk. Mi viszont nem beszélünk másokról, kizárólag az utasainkra koncentrálunk.

A magyar repülésrajongók nagy örömére a járat sikeressége esetén a Boeing 777-es típus is rendszeres vendég lehet Ferihegyen. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A magyar repülésrajongók nagy örömére a járat sikeressége esetén a Boeing 777-es típus is rendszeres vendég lehet Ferihegyen. (Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)


El tudja-e képzelni, hogy a jövőben Budapest egy megállóhelyként szolgáljon egy USA-ba irányuló járaton?

Nem, ebben a stádiumban nem, de őszintén, ilyen opció nincs is tervbe véve.

Hogyan látja az Etihad Airways európai jelenlétét és különösképp az Air Serbia felvásárlását követő terjeszkedését a régióban?

Ez az ő vállalati stratégiájuk része. Az Emirates más irányvonal szerint működik, nálunk az organikus növekedésen van a hangsúly. Mi repülőgépeket veszünk és a rendelkezésre álló pénzt flotta- és szolgáltatás-fejlesztésre, valamint részesedéseinkre fordítjuk. A jövő majd megmutatja, hogy a két stratégia működőképes-e és, hogy az egyik jobbnak bizonyul-e a másiknál.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!