Az ebolafertőzés veszélye miatt ellenőrizni fogják a prágai repülőtéren a cseh fővárosba érkező utasokat – jelentette be Bohuslav Sobotka miniszterelnök szerda este, a cseh biztonsági tanács ülése után.

Fotó: Prague Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Prague Airport

Döntés született arról is, hogy a Prágától mintegy 130 kilométerre keletre fekvő Techonínben üzemképes állapotba helyezik az ottani katonai kórház speciális részlegét, ahol nyolc ebolavírussal fertőzött páciens tudnak egyszerre kezelni.

Svatopluk Nemecek egészségügyi miniszter kifejtette: a Prágába érkező utasokkal egy rövid kérdőívet töltetnek majd ki, amelyen egyebek között fel kell tüntetni, hol jártak az utóbbi 42 napban. Ez a kétszerese az ebola lappangási idejének.

Amennyiben az illető olyan afrikai országban járt, ahol felütötte fejét az ebola-fertőzés, kötelező járványügyi vizsgálatnak kell alávetnie magát a repülőtéren.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Bizonyos, hogy nem fogunk vért venni az utasoktól” – húzta alá Nemecek, hozzátéve, hogy a speciális laboratóriumi vizsgálatokra csak Németországban van lehetőség. Azt, hogy pontosan mit is fognak ellenőrizni, hétfőn jelenti be az ország tiszti főorvosa. A repülőtéri vizsgálatok Prágában jövő kedden kezdődnek.

Az Európai Unió országainak egészségügyi miniszterei csütörtökön tekintik át a légi utasok általános repülőtéri ellenőrzésének bevezetésével kapcsolatos kérdéseket. Nagy-Britannia már megkezdte az országba belépők járványügyi ellenőrzését, miután megnőtt a közvélemény aggodalma, hogy a Nyugat-Afrikában pusztító halálos kór Európára is áterjedhet.

Repülőgépen utazott a második fertőzött dallasi ápolónő

Repülőgépen utazott egy nappal betegségének megállapítása előtt a második ebolás dallasi ápolónő, az amerikai hatóságok ezért figyelmeztették volt utastársait és a személyzet tagjait.

A Frontier Arlines hétfői 1143-as, Clevelandből Dallasba tartó járatán a beteggel együtt 132-en utaztak. A személyzet szerint a 29 éves ápolónőn, Amber Vinsonon akkor még nem mutatkoztak az ebola tünetei.

Vinson kedd reggelre lázasodott be és aznap este állapították meg nála a betegséget. Az ápolónő az ugyancsak megfertőződött kolléganőjével, Nina Phammal együtt a dallasi presbiteriánus kórházban részt vett a múlt héten ebolában elhunyt Thomas Eric Duncan ápolásában, több mint 70 másik emberrel együtt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!