Jövő hét keddtől kezdődően módosítja menetrendjét, és nem Malmö városán, hanem Bécsen keresztül repüli London-Gatwick járatait az Iraqi Airways. Az iraki légitársaság ezt követően heti öt alkalommal fog megfordulni az osztrák fővárosban.

Az Iraqi Airways június 24-től életbe lépő új menetrendje szerint Bagdadból hétfőnként és csütörtökönként, míg Szulejmánijjából keddenként és péntekenként közlekednek járatok Londonba a bécsi repülőtéren keresztül. Július 11-e, péntektől pedig Erbíl városa is heti egyszeri összeköttetésbe kerül Londonnal, ugyancsak bécsi kitérővel – az airlineroute.net információi szerint.

A járatok teljesítésére az Iraqi Airways Boeing 737 Next Generation típusai vannak kijelölve, amelyből összesen 8 darab áll rendelkezésre a flottában, kettő 737-700-as és hat 737-800-as, amely utóbbiak közül kettő 2013-as, míg a másik négy idei, 2014-es évjáratú vadonatúj gép, fedélzetükön business és turista osztállyal.


Az Iraqi Airways gépei minden nevezett útvonalon csak odafelé, Irakból indulva szállnak le Bécsben, amelynek nemcsak kereskedelmi, hanem főleg biztonsági okai vannak, mivel a brit légügyi hatóság csak így adta meg a járatüzemeltetési engedélyt a légitársaság számára. Gatwickről visszafelé viszont már direktek a járatok, nincs ausztriai leszállás.

Az iraki légitársaság 23 évnyi szünet után tavaly tavasszal indította újra londoni járatait. A brit fővárosba közlekedő járatok egészen jövő hétig a svédországi Malmö városában tettek odafelé előírt kitérőt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ami Bécset illeti, a Vienna Airport idén április 25-én köszönthette az első, 24 évi kihagyás után Bagdad – Erbíl – Bécs / Bécs – Erbíl – Bagdad, valamint Nadzsef – Bagdad – Bécs / Bécs – Bagdad – Nadzsef útvonalakkal visszatérő iraki légitársaságot. A menetrend változással azonban ezek a járatok megszűnnek (Nadzsefet már korábban leállították), és csak a londoni továbbmenők maradnak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!