Szijjártó Péter, mint a magyar – kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos a Budapest és Belgrád közötti vasúti pálya felújítását előkészítő kínai, szerb és magyar kormány közös bizottságának első ülésén vett részt Pekingben. A kormánybiztos ugyanakkor más témában, többek közt a Budapest – Peking közvetlen légi járat újraindításáról is folytatott tárgyalásokat – közölte az MTI pénteken.

A Magyarországra látogató kínai turisták száma megduplázódott az elmúlt négy évben és meghaladta a 75 ezret. Szijjártó Péter ezért megbeszélést folytatott a Kínai Légügyi Hatóság vezetőivel a két ország közötti közvetlen légi járat helyreállításáról, amely alapján egyeztetések indulnak a kínai légitársaságokkal a Budapest – Peking járat újraindításának feltételeiről.

A magyar és a kínai főváros közötti menetrendszerű légi járat felállítása az elmúlt két évben visszatérő tematikája a két ország közötti kapcsolatoknak. Legutóbb februárban, amikor Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatást tett Pekingben is téma volt ez, de újabb hírek, eredmények ehhez fűződően egészen mostanáig nem láttak napvilágot.

Annyi biztos, utoljára 2012-ben lehetett Budapestről közvetlenül Pekingbe utazni, a Hainan Airlines gépeivel. Az ötcsillagos légitársaság azonban nem sokkal legfontosabb ráhordó és elosztó partnere, a Malév megszűnését követően, március elején leállította budapesti útvonalát. Hasonló modellben működő budapesti légitársaság hiányában pedig nem lehetetlen, de igen nehéz idecsábítani egy pekingi járatot.

Időközben viszont a kínai nemzeti légitársaság, május elején járatot nyitott a térségben. Az Air China Bécset választotta, ahová heti négyszer közlekedik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!