Jobban teljesített a 2014-es pénzügyi év első félévében az easyJet angol diszkont légitársaság, de adózás előtti eredménye továbbra is veszteséget mutat – közölte kedden a cég honlapján.

Kimutatásuk szerint 2014 első félévében 53 millió fontos (19,6 milliárd forint) veszteséget könyveltek el, egy évvel korábban viszont még 61 millió font mínusszal zártak, mérlegük így 13,6 százalékkal javult.

A cég árbevétele ebben a félévben 1,7 milliárd font volt, amely 6,3 százalékkal volt magasabb a 2013. félévi 1,6 milliárd fontos eredménynél. Gépeik átlagosan 89 százalékos töltöttséggel üzemeltek, ez az adat 0,4 százalékponttal jobb az előző év azonos időszakihoz képest.

Az egy ülésre jutó bevétel 1,5 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a kiadások (a kerozinköltséget nem számolva) 0,5 százalékkal haladták meg a 2013. első félévit.

A társaság a javuló adatokat a szigorú költség-takarékosság, illetve a több üzleti utazó mellett azzal magyarázta, hogy az enyhébb tél miatt kevesebb üzemelési költségük volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!