Az ír ultra low-cost légitársaság a mai napon mutatta be 2014-es, Magyarországról elérhető téli útvonalhálózatát. A menetrend érvénybe lépésekor 3 viszonylaton növelik majd a járatok sűrűségét, így éves szinten 1,3 millió utassal számolnak, mely forgalom körülbelül 1300 munkahelyet biztosít a cég budapesti bázisán.

A Ryanair értékesítési és marketing munkatársai, Katarzyna Gaborec és Klaudia Kałążna egy budapesti étteremhajón tartottak részletes sajtótájékoztatót a légitársaság várható téli menetrendjéről, valamint a Ryanair utasokhoz való hozzáállásáról, illetve annak fejlesztéséről is beszéltek.

Gaborec kisasszony elsősorban az utasok elégedettségét emelte ki a légitársasággal kapcsolatban, mely az elmúlt pár hónapban érzékelhető változásoknak is köszönhető. A Ryanair több területen is nagyvonalú módosításokat eszközölt, úgy mint a légitársaság honlapjának megújítása és egyszerűbbé tétele.

A képviselő elmondása szerint így egy repülőjegy lefoglalása az eddigi 17 kattintás helyett akár 5 apró mozdulatra is redukálódhat, mely még jobban meghozhatja a kedvünket a jegyek lefoglalására. Az új weboldalon megjelent a „My Ryanair” funkció is, mely a keresési előzmények, valamint korábbi foglalások alapján próbál majd meg mindig újabb akciós utazási lehetőségeket felkínálni az utazók számára.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Ryanair értékesítési és marketing munkatársai, Katarzyna Gaborec és Klaudia Kałążna ma Budapesten. (Fotó: Rimóczi Roland - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Ryanair értékesítési és marketing munkatársai, Katarzyna Gaborec és Klaudia Kałążna ma Budapesten.
(Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu)


Gaborec hozzátette, hogy az utasok komfortérzetét nagyban javítja majd a fedélzetre felvihető második, kisebb méretű táska, valamint az úgynevezett „csendes járatok” bevezetése a kora reggeli, valamint késő esti órákban.

Továbbá újdonságként szolgálhat az az újítás, mely szerint a le-, és felszállás kivételével a repülés teljes ideje alatt használni lehet elektronikus eszközeinket, természetesen repülési üzemmódban.

A heti összes járatszám 69-ről 71-re fog növekedni, összesen 12 útvonalon. Az alábbi három viszonylaton pedig jelentős bővítésre kerül sor:

Barcelona heti 4 járat helyett heti 5
Dublin heti 5 járat helyett heti 7
London Stansted heti 16 helyett heti 21

A légitársaság okostelefonokra írt alkalmazása, valamint a hamarosan bejelentésre kerülő családbarát és üzleti termékek a cég reményei szerint további utasokat lesznek majd képesek a cég Boeing 737-800-as gépeire csábítani.

A menterendben történő változások leginkább a járatok sűrűségében nyilvánulnak meg: a barcelonai, dublini, valamint a londoni viszonylaton növekedni fog a gyakoriság.

A bejelentett menetrendet pedig a légitársaságtól megszokott módon, 100 ezer darab akciós repülőjegy kibocsátásval ünneplik, melyeket május 15-ig kell lefoglalniuk az utazni vágyóknak. A viteldíjak 6319 Ft-nál kezdődnek, és bizonyos útvonalakon érhetőek csak el.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!