Javított egy évvel korábbi eredményén, de még mindig veszteségesen működött az első negyedévben a British Airways, az Iberia és a Vueling légitársaságok tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG) – derül ki a cég pénteken közzétett negyedéves jelentéséből.

A csoport honlapján közölt adatok szerint árbevétele 4,2 milliárd euró volt az első negyedévben, 6,7 százalékkal több a 2013 azonos időszakinál. A működési költségek 4,3 milliárd eurót tettek ki, 3,2 százalékkal emelkedtek. A cégcsoport adózás utáni vesztesége így 184 millió euró lett, szemben a 2013-as 630 millió euróval.

A bevételek emelkedése elsősorban annak köszönhető a cég szerint, hogy kapacitásait 11,8 százalékkal emelte, az értékesített utaskilométer 10,9 százalékkal nőtt. Az utaskilométerenkénti költség 7,73 euró volt, 7,6 százalékkal nagyobb, mint 2013 első negyedévében.

Willie Walsh vezérigazgató az adatokat kommentálva a közlés szerint azt mondta, elégedettek a számokkal, mivel sikerült jelentősen csökkenteni a negyedéves veszteséget, ebben nagy szerepe volt az Iberiának, amely megfelezte veszteségét: 2013-ban még 202 millió, az idén 111 millió euró hiányt jelentett.

A cégcsoport ezzel együtt közölte áprilisi utasforgalmi adatait is. E szerint az év negyedik hónapjában 6,3 millió utasa volt, 10,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 9,5 százalékkal több utaskilométert értékesített, miközben kapacitásai 7,6 százalékkal haladták meg a 2013 áprilisi szintet. Ennek köszönhetően a járatok töltöttségi mutatója 1,3 százalékponttal 80,2 százalékra emelkedett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az év első négy hónapjában a csoport három légitársasága 7,3 százalékkal növelte utasainak számát (21,6 millió), 5,5 százalékkal több utaskilométert értékesített. A három cég kapacitása 5,6 százalékkal nőtt egy éve alatt, emiatt töltöttségi mutatójuk 0,1 százalékponttal 77,7 százalékra csökkent.

A csoporton belül a British Airways 7,8, az Iberia pedig 6,1 százalékkal több utaskilométert adott el áprilisban, míg az év első négy hónapjának adatai azt mutatják, hogy a spanyol leányvállalat 1,9 százalékkal kevesebb, a British Airways 5,6 százalékkal több utaskilométert értékesített.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!