Az EX-YU Aviation tudósítása szerint 2015 végére hosszútávú útvonalak indítását tervezi az Air Serbia légitársaság, amelyről Aleksandar Vučić, szerb miniszterelnök nyilatkozott a múlt héten. A jövőbeni tervről szóló informácó azután látott napvilágot, hogy a nemrég kinevezett kormányfőnél James Hogan, Etihad-vezér tett látogatást Belgrádban.

A miniszterelnök sajtótájékoztatóján azzal állt elő, „jó híreim vannak”, majd elmondta, 2015 végére az Air Serbia az Amerikai Egyesült Államokba is fog repülni.

A politikus egyébként már 2013 októberében tett nyilatkozatában is beszélt hosszútávú útvonalakról, akkor az USA mellett Kanadát is megemlítette, mint a következő lehetséges transzatlanti célországot 2016-tól, méghozzá Airbus A330-as szélestörzsű repülőgépekkel. Később James Hogan, az Etihad vezérigazgatója is megerősítette az útvonalhálózat szélesebb kiterjesztéséről szóló terveket, aki Chicagót és Torontót emelte ki az első járatok között.

Várhatóan az Etihad Airways közvetítésével, vagy akár annak flottájából érkezhet az Air Serbia leendő Airbus A330-as repülőgépe. (Fotó: Kovács Gábor - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Várhatóan az Etihad Airways közvetítésével, vagy akár annak flottájából érkezhet az Air Serbia leendő Airbus A330-as repülőgépe. (Fotó: Kovács Gábor – AIRportal.hu)


Ahhoz azonban, hogy déli szomszédunk és az Amerikai Egyesült Államok között utasszállító légi összeköttetés létesüljön, szükséges az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) biztonsági kategóriájában a jobb besorolás, amelynek érdekében jelenleg is zajlik az ellenőrzési prodecúra. Az áprilisban megjelent hírek alapján akár már nyáron megszerezheti Szerbia az 1-es besorolást, amelyet 2004-ben vesztettek el. Ebben az időben az Uzbekistan Airways üzemeltetett Belgrád érintésével járatot Taskent és New York között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A múlt heti sajtótájékoztatón a miniszterelnök az utasforgalmi adatokkal kapcsolatban is pozitív híreket közölt. Ezek alapján áprilisban 80%-os növekedést ért el az Air Serbia a 2013-as évi, még Jat Airways színekben elért tragikus eredményekhez képest.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!