Egyre közeleg a Qatar Airways első Airbus A380-asainak átvétele, amelynek alkalmából a légitársaság hétfőn hivatalosan is bejelentette, London-Heathrow lesz a kétszintes óriásgép első célállomása, méghozzá a tervek szerint június 17-én.

A katari légitársaság szép lassan – vélhetően egy jól tervezett kampány részeként – csöpögteti az információkat legújabb és egyben leendő legnagyobb utasszállító típusával, az Airbus A380-800-assal kapcsolatban. Legutóbb a berlini ITB turisztikai szakkiállítás rivaldafényét ragadták meg, hogy felfedjék milyen fedélzetet álmodtak az A380-asra.

A legnagyobb figyelmet ott a vadonatúj első osztály (First Class) bemutatásának szentelték, de a tájékoztatókból kiderült, hogy a gép összesen 517 utas szállítására lesz alkalmas, 8-an utazhatnak majd az első, ötvenen az üzleti (Business Class) és 457-en a turista (Economy Class) osztályon, sőt korábbi informális hírek alapján már azt is tudni lehetett, hogy London és Párizs lehetnek a típus első menetrendszerű célállomásai.

Tegnap azonban a légitársaság immáron hivatalosan is kihirdette, London-Heathrow lesz A380-as Airbusaik indító útvonala, méghozzá a QR003/004 járatpáron, amelyen jelenleg Boeing 777-300ER típusok közlekednek nap mint nap. A járat odafelé reggel 07:55-kor száll fel Dohából és mintegy 7 óra 20 perces repülés után délután 13:15-re érkezik Londonba, amely ideális időpont lehet a június 17-ére tervezett típusavató ünnepségre.

Felszállás a Hamadról, London kiemelt szerepe a Qatar-hálózatban

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Qatar Airways leendő első Airbus A380-800-asa repülés közben Hamburg légterében. (Fotó: Sezaun – Wikimedia)

A Qatar Airways összesen 13 darab Airbus A380-800-ast rendelt flottája számára, az első gép lényegében már készen is van, februárban teljes festésben gördült ki, nemrég pedig a francia berepülő lajstromból (F-WWST) is kivonták, és megkapta egyedi, katari azonosító jelét (A7-APA), amelyek mind arra engednek következtetni, valóban közeleg az átadás.

A katariak eredetileg már tavasszal átvették volna a gépet, de az új dohai repülőtér, a Hamad International átadási csúszása közbeszólt, ezért halasztást kellett beiktatni. A380-as üzemet ugyanis csak onnan lehet bonyolítani. Ott már hat A380-kompatbilis utashíd lesz és egy olyan műszaki bázis, amelynek hangárjában egyszerre akár két ilyen extra nagyméretű gép is elfér, a megfelelő hosszúságú futópályákról nem is beszélve.

A reptér nyitása jelen állás szerint hamarosan végre meg is történik, tíz alacsonyabb igényű légitársasággal, aztán egy hónappal később már a Qatar is elkezdi a Hamadról üzemeltetni járatait.


Akbar Al Baker Berlinben bemutatja az A380-asokra szánt First Class üléseket. (Forrás: Qatar Airways YouTube Csatorna)

Az A380-as megérkeztetét követően nyilvánvalóan lesz néhány légitársasági berepülő járat, útvonal teljesítő gyakorlat, de aztán, ha minden jól ment indulhat London, amely a Qatar Airways útvonalhálózatának egyik legfontosabb célpontjai közé tartozik, jelenleg napi öt járatot üzemeltetnek Doha és a brit főváros között, de május 15-től már hatra nő a sűrűség, méghozzá egy exkluzív, csupa-business szolgáltatást nyújtó Airbus A319LR géppel.

A Qatar annak idején Londont választotta Boeing 787-8 Dreamlinerei számára is első desztinációként, aztán a Harrodsban nyitott exkluzív ügyfélszolgálati irodát és Akbar Al Baker, vezérigazgató többször is állásfoglalást tett a Heathrow harmadik futópályájának szükségessége mellett – jelezvén, hogy London mennyire fontos piac számukra. A tavaly őszi oneworld csatlakozás óta London, ahol a szövetséges British Airways székel, pedig újabb szempontból nyert figyelmet.

Felzárkózás a régiós konkurenshez, a térség első ötcsillagos A380-asa

Az Öböl-menti három nagyként emlegetett légitársaság, a dubaji Emirates, az abu-dhabi Etihad Airways és a dohai Qatar Airways közül a legelső már javában üzemelteti a világ legnagyobb utasszállító gépeként ismert Airbus A380-ast, sőt flottájuk a legnagyobb az üzemeltetők körében, ráadásul London mellett több európai nagyvárosba is Superjumbóval repülnek. Az Emiratest illetően ebben a vonatkozásban tehát felzárkózik a Qatar.

Más a helyzet azonban az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársaságával, az Etihad Airways-zel, amely ugyancsak idén tervezi átvenni első A380-asát, de csak a Qatart követően, így itt beelőznek a katariak, s noha mindhárom légitársaság esetében kiemelkedően jó minőségű szolgáltatási színvonalról lehet beszélni a Qataré lesz az első, minősítetten ötcsillagos A380-as.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!