Két hónappal a második példány szűzfelszállását követően csatlakozott a berepülési programhoz a Bombardier CSeries gépcsalád harmadik prototípusa is.

Közel hat hónappal az első és két hónappal a második példány után tegnap, azaz március 3-án végrehajtotta szűzrepülését a Bombardier keskenytörzsű gépcsaládjának harmadik prototípusa. A kanadai Mirabelben található gyáregység területéről elvégzett első repülés során nem észlelt említésre méltó problémát az FTV-3 jelzésű gép személyzete.

A CSeries típuscsalád berepülési programját 5 prototípus végzi el, az utolsó két példány várhatóan idén csatlakozik az első három géphez. A flottának a tesztek során összesen 2500 repült órányi programot kell majd teljesítenie.

Február végéig az első két példány ebből még csak 100 órát abszolvált, de a gépek számának gyarapodásával egyre produktívabb lesz a tesztcsapat. A Bombardier mérnökei havi 105-144 órányi repülést terveznek, mellyel tartható lesz a szoros ütemterv: a típus első sorozatgyártású példányai 2015 második felében szolgálatba állhatnak (ez 18-24 hónapos csúszást jelenthet az eredeti tervekhez képest).

Először a legkisebb verzió leszállítását kezdik meg, a CS100-as első üzemeltetője a kanadai Porter Airlines lesz, mely összesen 12 darabot rendelt a CSeriesből. A gépek várhatóan Vancouverbe, valamint Los Angelesbe fognak repülni a kanadai fővárosból.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!