Növelte nyereségét 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest a British Airways, az Iberia és a Vueling légitársaságok tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG) – közölte a társaság pénteken a honlapján.

A csoport bevétele 18,6 milliárd euró volt, ami 3 százalékkal magasabb a 2012-es szintnél, a kiadások 17,9 milliárd eurót tettek ki. A csoport adózás utáni eredménye 430 millió euró volt, míg 2012-ben csak 185 milliós nyereségről számolt be.

Az IAG 5 százalékkal növelte kapacitását és 5,8 százalékkal több utaskilométert értékesített: 2013-ban 67,2 millió utasa volt, járatai átlagosan 80,8 százalékos töltöttséggel üzemeltek.

Világszerte 60 ezer embernek adtak munkát 2013-ban az IAG-nál, és 431 repülőgépet üzemeltettek, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A légitársaságok közül a British Airways 820 millió eurós, a Vueling pedig 168 millió eurós nyereséggel zárta 2013-at, míg a spanyol Iberia 482 milliós veszteséget jelentett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!