Jövő télen, december 30. és március 27. között az addigi napi kétszeri rendszerességet további három extra járattal egészíti ki Helsinki – Bangkok útvonalán a Finnair, amely heti 17 járatával az európaiak körében a legsűrűbb menetrendet kínálja Bangkokba.

Bangkok már régóta kedvelt célpontja a finneknek és más észak-európai nemzetek számára is, ezért ezzel a kiegészítő kapacitással igyekszik megfelelni a légitársaság a tartós és egyre növekvő keresletnek – magyarázta Pekka Vauramo, a Finnair vezérigazgatója döntésüket, majd hozzátette, mivel az európai légitársaságok között a legtöbb járatot kínálják Bangkokba és számos más távol-keleti célpontra is, jó úton haladnak afelé, hogy 2010-20 között megduplázzák bevételeiket az ázsiai forgalomból.

A napi kétszeri rendszerességű járatokat szezonálisan kiegészítő három extra, Helsinkiből keddenként, csütörtökönként és szombatonként lesz igénybe vehető. A flotta négy-hajtóműves Airbus A340-300 típusai ezeken a napokon (AY 091) este 20:15-kor indulnak és másnap délelőtt 11:00-kor érkeznek meg a bangkoki Suvarnabhumi repülőtérre, ahonnan (AY 092) szerdai, pénteki és vasárnapi starttal 12:45-kor szállnak fel és veszik vissza útjukat Helsinkibe, a menetrend szerint 18:55-ös érkezéssel (helyi idők kerültek feltüntetésre).

Az új esti járat visszaérkezője számos európai nagyvárosba, különösen Franciaországba és Németországba, valamint Finnországon belüli településekre is kedvező csatlakozási lehetőséget kínál.

A Bangkokba repülő Airbus A340-300-asok fedélzete kétosztályos elrendezésű, amelyen a turisták mellett az üzleti utazók számára is kínál szolgáltatást a Finnair. A társaság flottája összesen 7 darab ilyen szélestörzsű Airbus típust számlál.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Finnair távol-keleti útvonalhálózatának kiterjedtségét példázza, hogy hetente 28 járatuk repül Japán három városába, és ugyanennyi Kína öt városába, valamint Delhi, Szöul és Szingapúr is közvetlen járattal elérhető Helsinkiből, a térség fontos átszállóközpontjává téve a finn fővárost.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!