Egy darab az ILFC-től érkező Boeing 777-200ER típusú utasszállítóval bővíti rövidesen kapacitásait az Austrian Airlines. A Lufthansa Csoport tagjaként működő osztrák légitársaságnak így már összesen öt darab nagyteljesítményű Boeing 777-ese lesz a flottájában. Az új gépet Kék Duna névre keresztelik.

A flotta leendő ötödik Boeing 777-200ER típusát az ILFC (International Lease Finance Corporation) lízingcég biztosítja az osztrák légitársaság számára. Az OE-LPE lajstrommal szolgálatba álló szélestörzsű gép 1998-ban gördült le a gyártósorról, első üzemeltetője az Aeroflot orosz légitársaság (VP-BAS) volt, majd 2005 nyarán a Vietnam Airlines (VN-A147) vette gépparkjába.

Most pedig a szükséges karbantartási munkálatok elvégzését, valamint a kabin felújítását és az Austrian igényei szerinti kialakítását, újrakonfigurálását követően Blue Danube, vagyis stílszerűen Kék Duna névvel rövidesen az osztrák légitársaságnál folytatja pályafutását a Bécsből induló interkontinentális járatokon.

Az Austrian Airlines legfrissebb tájékoztatása szerint az új Boeing 777-es júliusban áll menetrendszerű szolgálatba, amely lehetővé teszi a cég számára, hogy a hosszú távú járatok menetrendjét még hatékonyabban szervezzék.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Austrian Airlines egyik Boeing 777-200ER típusa az Alpok felett. (Fotó: Austrian Airlines)


Az új gép érkezése lehetővé teszi, hogy a nyári szezonban több járaton is sűrítést hajtassanak végre, így május 1-jétől már mindennapossá téve az addig heti ötször közlekedő chicagói járatot, valamint júliustól a Washington D.C.-be közlekedő napi járatokon való nagyobb típusra váltást is. Az Amerikai Egyesült Államok fővárosával jelenleg Boeing 767-300ER gépek biztosítanak közvetlen összeköttetést, ezután azonban ide is a triplahetesek (B-777) repülnek majd.

Ezen túlmenően március 30-tól pedig Toronto és Delhi városai is napi rendszerességre váltanak, továbbá új célállomás-tervek is vannak az osztrák légitársaság tarsolyában. Newark mellett júliustól heti egyszeri rendszerséggel elindítják maléi (Maldív-szigetek) járatukat is, amely eddig csak a téli szezonban volt elérhető. Említésre érdemes még a hosszabb távú vonalak kapcsán az újra felvett teheráni járat is, amely ugyan nem szélestörzsű géppel közlekedik majd, de március 11-től Bécsből ismét lesz közvetlen Austrian-járat Irán fővárosába.

Az Austrian Airlines 2012 őszén indította útjára – az azóta végre is hajtott – szélestörzsű flottájának kabin felújítási programját. Az osztrákok nem kevesebb mint 90 millió eurót áldoztak rá, hogy a Boeing 767-300ER (6db) és 777-200ER (4db) gépek teljes egészében, a turista és üzleti osztályaikon egyaránt megújuljanak és korszerű szolgáltatást nyújtsanak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!