Megállapodott a Kuwait Airways és az Airbus, véglegesítésre került a tavaly decemberben szándéknyilatkozat formáját öltött 25 gépes vásárlási szerződés. A kuvaiti légitársaság 15 darab új generációs A320neo és 10 darab nagyteljesítményű A350XWB típussal modernizálja flottáját.

Az Airbus új generációs típusaiban látja a jövőt a Kuwait Airways, amely a térségbeli konkurensekhez képest megkésve, de végül csak elszánta magát a flotta modernizációjára. Az európai repülőgépgyár több típusa is működik a légitársaságnál, három-három darab A320 és A310 mellett öt A300-as és négy A340-300-as is színesíti a gépparkot.

Rasha Al Roumi, a Kuwait Airways vezérigazgató asszonya a tegnap bejelentett géprendelés kapcsán elmondta, hogy az A350XWB-knek a hosszú távú útvonalak, míg az A320neo modelleknek a regionális járathálózat bővítésében szánnak jelentős szerepet.

A működésének megkezdését idén márciusban 60. évfordulóval ünneplő légitársaság a jelenleg berepülés fázisában lévő vadonatúj A350-es típuscsalád közepes nagyságú, 900-as szériáját választotta. Az új hajtómű opcióval kínált A320neo modellekből azonban a típuscsaládra írtak alá megrendelést. Azt, hogy pontosan mely alváltozat(ok)ra szerződtek egyelőre csak az Airbus által készített számítógépes látványterv sejteti, amely egy A320neo-t ábrázol.

A gyári tervek szerint 2015 őszétől forgalomba álló A320neo család azonban A319neo, A320neo és A321neo szériában is rendelhető. A legújabb kompozit generációt képviselő, szélestörzsű A350-900XWB pedig várhatóan még az idén bevezetésre kerül. Indító légitársasága az ugyancsak a Perzsa-öböl mentén elterülő Katar légitársasága, a Qatar Airways lesz. Arról, hogy a kuvaiti szállításk mikor veszik kezdetüket egyelőre nem adott tájékoztatást az Airbus.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az állami tulajdonú Kuwait Airways listaárakon számított 4.4 milliárd dolláros gépbeszerzését némileg beárnyékolja, hogy a kuvaiti parlament éppen az Airbus-üzlet véglegesítése előtt rendelte el az egyébként veszteséges légitársaság szerződéskötéseinek átfogó vizsgálatát, amelyet követően a vezérigazgató asszony sietett közölni, mindez nem lesz befolyással a rendelésre.

Mint látható nem is lett, aláírták a papírokat, de a kuvaiti politika régóta megosztott a légitársaság jövőjét, fejlesztését illetően, ami odáig vezetett, hogy a Közel-Keleten, de azon belül is különösen az Öböl-mentén az egyik legidősebb flottával működik a Kuwait Airways. A géppark átlagéletkora a 20 évet is meghaladja, de most, hosszú idők óta a legnagyobb átalakítást maga elé tűző programmal talán megindulhat valami a kuvaiti zászlóvivő háza táján.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!