Megérkezett a Lufthansához az első olyan Airbus A320-as, amely az eddigieknél is halkabb leszállásra képes. A vadonatúj gép szárnyait ellátták ugyanis azokkal a viszonylag aprócska, de annál hatékonyabb örvénykeltő kiegészítőkkel, amelyek akár két decibeles zajcsökkenést is képesek elérni, még kevésbé zavarva a repülőterek környezetét.

A múlt hét közepén, február 12-én átvett D-AIUB lajstromjelű vadonatúj A320-as a Lufthansa tulajdonképp jelenleg legkorszerűbb keskenytörzsű típusa, ugyanis ez az első gépe a német flottának, amely egyszerre viseli magán az Airbus legújabb szárnyvég technológiáját, a Sharkletet és az ugyancsak az európai repülőgépgyár által kidolgozott zajvédelmi kiegészítőt is.

A Lufthansa innováció iránti elkötelezettségét példázza, hogy a világon elsőként állít szolgálatba olyan utasszállító repülőgépet, amelyre a zaj csökkentése érdekében örvénykeltőket szereltek. A légitársaság gépei ezzel a leszállás megközelítési fázisában, amelyből a hanghatást tekintve a repülőterek környezetében élők már koncentráltabban részesülnek, mintegy két decibellel halkabban tudnak működni.

A Lufthansa ezért ezentúl minden újonnan érkező Airbus A320-as típusát ilyen örvénykeltőkkel veszi majd át, valamint a már meglévő gépeit is ellátja ezekkel, ami azt jelenti, hogy 157 keskenytörzsű Airbusra vár ez a módosítás, és az újakkal együtt összesen több mint 200 gépe lesz halkabb a többinél.

De mitől is lesz halkabb a leszállás?
Az örvénykeltők a szárny alsó felületén található, az üzemanyag-tartályok nyomáskiegyenlítői által generált hangkibocsátást hatástalanítják azzal, hogy ezen elemek előtt örvényt hoznak létre.

Nemrég az Air France is bejelentette, hogy Airbus A320-as típuscsaládját hasonló programba vonja be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!