Az EASA (European Aviation Safety Agency – Európai Repülésbiztonsági Ügynökség) zöld utat adott az Airbus Helicopters legújabb típusának, az EC175-ösnek – jelentette be hivatalos honlapján a helikoptergyártó vállalat.

Január 27-én az EC175-ös megkapta a típusbizonyítványt az EASA-tól, ezzel lezárult a típus berepülési és engedélyeztetési folyamata. A fontos mérföldkő egyben azt is jelenti, hogy a Eurocopter átnevezéséből létrejövő Airbus Helicopters vállalat megkezdheti a megrendelt gépek leszállítását. A közeljövőben az első három forgószárnyas már a gazdájához is kerülhet.


Az új forgószárnyas 7,5 tonnás maximális felszálló súlyával, a 4,5 tonnás EC155 Dauphin és a 9 tonnás EC225 Super Puma között helyezkedik el. Számos fedélzeti rendszert az EC225-östől örökölt, de olyan berendezések is találhatók rajta, mint a Helionix avionika rendszer, mellyel az EC175-ös az A380-as után a második repülőeszköz, melyen alkalmazásra került ezen rendszercsalád. (Ez utóbbi miatt azért féléves csúszást sikerült összeszedni a berepülési program folyamán.)

A maximum 16-18 fő szállítására alkalmas EC175-ös 5 lapátos Spheriflex kompozit rotorja és Pratt&Whitney Canada PT6C-67E típusú hajtóművei segítségével akár 315 km/h sebességre is felgyorsíthat. Az AVIC (China Aviation Industry Corporation) vállalattal közösen kifejlesztett forgószárnyas az Airbus Helicopters reményei szerint ugyanolyan sikeres karriert fut majd be, mind az EC135 vagy EC145 is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!