Ünnepélyes keretek között vette át legelső Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgépét a Silk Air. A szingapúri bázisú légitársaság eddig Airbusokat üzemeltetett. Most azonban kezdetét vette a flotta Boeingesítése. Az elkövetkező években több mint félszáz 737-es érkezik a céghez, miközben az európai gyártó típusai távozásra vannak ítélve.

Nagy sikert aratott tavalyelőtt a Boeing, amikor a szingapúri Silk Airt sikerült meggyőznie 737-es családjának előnyeiről. A légitársaság egyszerre kötelezte el magát a Next Generation 800-as és az ennek alapjain továbbfejlesztett, még korszerűbb MAX-8 széria mellett, előbbire 23, míg utóbbira 31 darabos igénybejelentéssel.

A szerződés nemcsak a listaárakon számított 4.9 milliárd dolláros összértéke miatt jelentős, hanem azért is, mivel a Silk Air ezt megelőzően az Airbus gyár keskenytörzsű típusait üzemeltette, hosszú ideje nem működött amerikai gyártmány a flottában. Első A320-asukat 1998-ban vették át, és akkor láttak neki a korábban beszerzett Boeing 737-300-asok kivonásának.


A Singapore Airlines (SIA) leányvállalataként működő Silk Air első Boeing 737-800-as típusa a hálózat meglévő útvonalain fog szolgálatba állni, Malajziába, Indonéziába és Thaiföldre teljesít majd járatokat, de mint azt Leslie Thng, a Silk Air vezérigazgatója az ünnepségen elmondta a 737-eseknek fontos szerepet szánnak útvonalhálózatuk bővítésében is.

Márciustól már Kambodzsába, Vietnámba és a Fülöp-szigetekre is repül majd a típus, amely fedélzetén már a Boeing SkyInterior (BSI) kabinbelső teljes komfortját kínálja. A vezérigazgató fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a 737-esekkel hosszabb útvonalakat is nyithatnak, a jelenlegieken pedig kapacitást növelhetnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Silk Air számára rendkívül fontos a hatékony üzem, ezért is döntöttek a Boeing 737 NG, valamint MAX családja mellett. A társaságnak hetente mintegy 350 járata van, 12 ország 45 városába repülnek rendszeresen. Gépparkjuk jelenleg 6 darab Airbus A319-est és 18 darab A320-ast számlál aktív szolgálatban.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!