A három nagy légiszövetség a SkyTeam, a oneworld és a Star Alliance is felkereste az Air Astana vezetőit a csatlakozás lehetőségét felkínálva.

A virágzó közép-ázsiai légiközlekedési piac, hatalmas potenciált rejt magában, hiszen ez a térség most ébredezik „csipkerózsika” álmából, és jelenleg egy szövetség sem tud felmutatni olyan légitársaságot, amely ebben a térségben jelen lenne. Az Air Astana ezt a vakfoltot hivatott eltüntetni asztanai és almati központjaival, bármelyik szövetséget is választja majd.

Az IATA (International Air Transport Association – Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) előrejelzései szerint 2012-2016 között a térség nemzetközi forgalma 20,3 százalékos növekedést mutat, míg a kazah belföldi regionális utasforgalom 22,5 százalékkal emelkedhet.

Kazahsztán nemzeti fuvarozója a helyes döntés meghozatala érdekében megbízta az egyik amerikai tanácsadó céget, a Seabury Groupot, hogy vizsgálja meg melyik légiszövetséget válasszák. Az Air Astana vezetője, Peter Foster a társaság számára legtöbb előnnyel járó csoportosulást kívánja választani, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy ezáltal más légitársaságok is megjelenhetnek a piacukon, ami csökkentheti a nyereséget.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vállalat zászlóshajója, a Boeing 767-300ER számítógépes grafikán. (Forrás: Air Astana)


Az Air Astana az elmúlt években igen intenzív gépcsere programot hajtott végre, melynek következtében 12 darab A320-as családba tartozó keskenytörzsű, két új Boeing 767-300ER és hét Embraer 190-es került a flottába, a legutóbbi 2013 decemberében. Ebben az évben egy harmadik 767-es szélestörzsű is csatlakozik a hosszú távú repülésre képes gépparkba és három 787-8-as Dreamliner is az Air Astana színeiben fog repülni. A társaság legidősebb gépei Boeing 757-200 típusúak, amelyekkel a 767-ek érkezése előtt teljesítették a hosszabb távú desztinációkat. Az öregedő és a társaság flottaéletkorát növelő 757-esek cseréjéről azonban egyelőre nincs szó, szükség van rájuk a hosszabb és középtávú útvonalakon.

A vállalat az útvonalai számát is komolyan bővítette az elmúlt 20 hónapban hatvanra növelte az elérhető városok számát és az új gépek érkezésével ez a szám még tovább fog növekedni. Jelenleg a társaság gépei eljutnak Kínába, Indiába, Európába a Közel-Keletre, Oroszországba a FÁK tagállamok és Délkelet-Ázsia szinte valamennyi nagy városába. Az Air Astana az egyetlen közép-ázsiai légitársaság, melynek gépei korlátozás nélkül repülhetnek az európai légtérben, így London, Amszterdam, Frankfurt és Bécs légikikötőiben is megfordulnak a kazah nemzeti motívummal díszített gépek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!