Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2014-ben három év kihagyást követően újraindul a Red Bull Air Race. A versenysorozat szervezői több módosítást is eszközöltek, változnak a technikai szabályok és a felfújható bóják kialakítása is.

A sorozat számára gyártott „egyenmotorok” bemutatásáról már novemberben beszámoltunk, a Red Bull Air Race illetékesei most újabb információkat csepegtettek. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy fejlesztettek a felfújható nejlon bójákon is, melyeket – sérülés esetén – gyorsabban tudnak majd pótolni, de most bővebben is kifejtették a módosítások lényegét.


A Red Bull Air Race szakemberei 2003 óta dolgoznak azon, hogy minél alkalmasabb anyagot kísérletezzenek ki a versenysorozat számára. A követelmények között szerepel olyan merevítési megoldások megalkotása, mely kevésbé veszélyezteti az esetlegesen nekiütköző repülőgépszárny épségét, de elég szilárd ahhoz, hogy a versenyhelyszíneken tapasztalható általános időjárási jelenségek hatására is a lehető legstabilabban álljon a megmérettetés ideje alatt.

Ez idáig több mint 30 variációt próbáltak ki, a tesztek során nemcsak számítógépes szimulációval dolgoznak, hanem a lehető leghitelesebb eredmény kedvéért egy átalakított (szárnnyal ellátott) autóval száguldva vizsgálják a gép szárnya és a bója találkozásának következményeit, valamint a pilon anyagának szakadási jellemzőit.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Red Bull Air Race


Az új, kilencrétegű konstrukció összetételét nem árulták el, annyit tudni csupán, hogy a versenyvitorlás hajók vitorlájánál alkalmazott anyagokból készül, ennek köszönhetően nem csak tartós, de egységnyi szövet súlya 40 százalékkal könnyebb, mint egy fénymásolópapír.

Az új kapuk magassága 25 méter lesz, ez 5 méterrel magasabb, mint amivel a 2010-es szezon során találkozhattak a versenyzők. A korábbiaknál nagyobb, de az új konstrukciónak köszönhetően stabilabb pilonok átmérője a tövüknél 5 méter, míg a csúcsnál 0.75 méter lesz.

Forrás: Red Bull Air Race


Az „égi F-orma-1”-nek is nevezett sorozat első futamát február 28-án Abu-Dzabi-ban rendezik, a mezőny három kontinens 6 országába látogat majd el. Az uralkodó (2010-es) világbajnok, Paul Bonhomme (GBR) mellett a mezőny tagja lesz Mike Mangold (USA), Kirby Chambliss (USA), Hannes Arch (AUT), Nigel Lamb (GBR), Matt Hall (AUS), Nicolas Ivanoff (FRA), Michael Goulian (USA), Matthias Dolderer (GER), Yoshi Muroya (JPN), Pete McLeod (CAN), Martin Sonka (CZE) és nem utolsó sorban Besenyei Péter, aki a számára Magyarországon kifejlesztett Corvus Racer 540-essel áll majd rajthoz.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!