Az Airlineroute információi szerint december 29-én indulhat újra Szentpétervár és Budapest között, az UTair által biztosított légi összeköttetés. Eleinte heti négyszeri rendszerességgel, január 12-től azonban már csak heti egyszer közlekedik majd a légitársaság fővárosunk és az orosz város között. Az UTair november 11-e óta szünetelteti a nevezett járatot.

Az újrainduló útvonalon a légitársaság továbbra is Boeing 737-500 típusát kívánja üzemeltetni, azonban várhatóan január 8-án az UTair jelenleg egyetlen Airbus A321-200-as repülőgépe is Budapestre látogat.

A január 12-től életbe lépő változás értelmében a heti egyszeri rendszerességű járat vasárnap 12:05-kor érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, majd 13:10-kor indul vissza Szentpétervárra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!