Három darab Airbus A330-200 típusú szélestörzsű utasszállító repülőgépre írt alá vásárlási szándéknyilatkozatot Algéria nemzeti légitársasága, az Air Algérie. A szerződéskötésre Dubaiban, a légi szalonon került sor.

Az észak-afrikai légitársaság flottafejlesztési programja keretében döntött újabb Airbus A330-asok beszerzése mellett. Az Air Algérie-nek ugyanis öt darab A330-200-as már üzemel a gépparkjában, de idén nyáron még egyet bérbe is vettek a HiFly portfoliójából, kielégítendő a kapacitásbeli szükségleteket.

A mai bejelentés nem részletezi a kabinkonfigurációs terveket, de annyi biztos, hogy a meglévő A330-200-asok kétosztályos elrendezésben, 211 turista és 12 business üléssel működnek.


Boultif Mohamed Salah, az Air Algérie vezérigazgatója a szerződés kapcsán elmondta, hogy újabb rendelésük megerősíti elkötelezettségüket az A330-as család iránt, amely már jelenleg is segítségükre van abban, hogy expanziós politikájukat nyereséges és fenntartható módon vihessék végbe. Az új repülőgépeket közép-, és hosszú távú útvonalakon egyaránt üzemeltetni tervezik annak érdekében, hogy piaci pozíciójukat tovább növelhessék – derült ki az Air Algérie vezetőjének tájékoztatásából.

A heterogén flottával rendelkező Air Algérie-nél nemcsak Airbus A330-asok, hanem három darab Boeing 767-300 is található. A regionális útvonalakon 12 darab ATR 72-500-as, míg a rövid-, és középhatótávúakon 22 darab Next Generation Boeing 737-es működik, amelyek közül 5 darab a ritka és már gyártási forgalomból is kivont 600-as széria, a fennmaradó 17 gép viszont a jóval elterjedtebb 800-as altípus.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!