A Wizz Air legújabb bejelentése alapján 2014 nyarán egy új bázis nyitását tervezi a romániai Craiova város repülőterén, ahonnan eddig négy útvonalat teljesítettek a vállalat egyéb városokban állomásozó gépei. A növekvő kereslet viszont szükségessé teszi, hogy egy Airbus itt állomásozzon, ezzel is még több lehetőséget adva a fejlesztésre a régióban. Craiova a magyar vonatkozású cég negyedik romániai, összesen pedig 19. központja lesz jövő év júliusától.

A szolgálatot teljesítő repülőgépnek köszönhetően nemcsak a jelenleg is üzemelő londoni és milánói viszonylatokon növelheti járatainak sűrűségét a légitársaság, hanem további 4 város is elérhetővé válik majd az Olteni régióból.

Július 23-tól két olasz városba is eljuthatnak a Wizz Air utasai, ugyanis az új útvonalak között új desztinációként szerepel Róma és Bologna is. Ezekre a helyekre heti két járatot biztosít majd a társaság szerdánként és vasárnaponként.

Július 24-én száll fel az első, heti háromszor forduló dortmundi járat, mely hétfőn, csütörtökön és szombaton köti össze a román megyeszékhelyet a német nagyvárossal.

A negyedik új célállomás pedig a katalán főváros, Barcelona lesz, ahova heti kétszer, hétfőnként és péntekenként közlekedik majd a légitársaság. A spanyol város július 25-től válik közvetlenül elérhetővé Craiovából.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.


A fuvarozó számításai szerint az új repülőgép által biztosított kapacitás, már az első évben 260 ezer repülőjegy eladását teszi lehetővé, mely nagyban hozzá fog járulni a régió fejlődéséhez mind a munkalehetőségek, mind pedig a turizmus szemszögéből is.

Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kiemelte, hogy a cég Románia iránti elkötelezettségét mi sem jelezheti jobban, mint az, hogy egy új bázist nyitnak Craiovában, körülbelül másfél évvel az első járat indulását követően.

A most bejelentett útvonalak Olaszországba, Németországba és Spanyolországba a légitársaság reményei szerint legalább olyan népszerűségnek fognak örvendeni, mint a Bukarestből, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Temesvárról induló Wizz Air járatok.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!