Megint nem sikerült értékesíteni a Malév-hagyaték legértékesebb vagyontárgyát, ugyanis a hétfői határidőig nem érkezett ajánlat a CRJ típusú repülőgépre – írja cikkében a Világgazdaság.

A gép elvileg jó állapotban van, a Malév-flotta legkisebb tagja volt, a 50 férőhelyes gépet a nemzeti légitársaság a csőd előtt kivonta a forgalomból, most 3.6 millió dollárt várt volna érte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.

A sikertelen pályázat természetesen elhúzza a felszámolást, így minden bizonnyal a bíróságnak ismét meg kell hosszabbítania majd a december 31-én lejáró határidőt. Erre persze a lezáratlan munkaügyi perek miatt is szükség lenne.

A felszámoló cég november 7-én újabb nyilvános pályázati felhívást tett közzé, amelyben összesen 98 millió forint értékben szeretné értékesíteni a Malév megmaradt ingóságait november 22-ig. A listán többek között három gépkocsi, használt gumiabroncsok, catering eszközök és speciálisan repülőgépekre gyártott szőnyeg is szerepel részben bontatlan csomagolásban. Szintén gazdára várnak fémdetektorok, bankjegyvizsgálók, öltözőszekrények, postaládák, fogasok, tükrök, csomagszállító utánfutók és hűtőszekrények.

A Malév Express, a Malév regionális leányvállalataként összesen négy darab CRJ-200ER regionális repülőgépet üzemeltetett 2002-2005 között. 2006-ra a Malév Express üzemelése megszűnt, a regionális gépek egy rövid időre visszakerültek a Malév flottájába, majd a Fokkerekhez képest lényegesen magasabb üzemeltetési költségek miatt a cég a repülők értékesítése mellett döntött. Közülük egy darab, a HA-LNA lajstromot viselő, amely még jelenleg is az egyik ferihegyi hangár tövében várja, hogy sorsa jobbra forduljon.

Az biztos, hogy a munkavállalói követeléseknek (10-12 milliárd forint) csak mintegy a harmadára lesz forrás. A hitelezők pedig egy fillért sem fognak látni, így a magyar állam, a Budapest Airport és az orosz Vnyesekonombank is hiába vár a pénzére. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény vonatkozó speciális rendelkezései a felszámolási eljárás kezdetétől számított 270 napos határidőt szabnak a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek felszámolási eljárásában a zárómérleg elkészítésére. Ezt a határidőt a Malév esetében a bíróság először augusztus 31-ig hosszabbította meg, bár gyakorlatilag előre tudható volt, hogy tarthatatlan.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Malév két, jól működő leányvállalatát (Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt.-t és AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft.) már 2012 októberében megvásárolta az MNV Zrt. a felszámolótól. A szerződés fontos részét képezte a cégekhez kapcsolódó követelések és kötelezettségek rendezett átvétele is, ami elengedhetetlen feltétele volt a cégek további működésének.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!