November 8-án, pénteken a tervezett érkezési időnél tíz perccel hamarabb, 17:43-kor landolt a Liszt Ferenc repülőtéren a low-cost modellben működő Jet2.com légitársaság első East Midlands-ből érkező járata. A első járat tiszteletére a légitársaság különleges vendéggel kedveskedett a Budapestről induló utasainak.

A nyitójáratot a vállalat G-CELS lajstromú, összesen 148 személy befogadására képes Boeing 737-300 típusú repülőgépe teljesítette, amely az Egyesült Királyságból 137 utassal a fedélzetén érkezett fővárosunkba.

A járatindító ünnepségre meghívást kapott Oláh Gergő énekes is, aki a kapuknál egyik saját dalával köszöntötte az első utasokat, akik – közvetlenül a Jet2.com-tól kapott információink szerint – 81-en foglaltak helyet a Budapestről East Midlandsbe tartó repülőgép fedélzetére.


A hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként közlekedő járat elindításának kapcsán a légitársaság képviselői elmondták, hogy mostantól a magyar utazóközönség számára olyan új angol városok érhetőek el közvetlenül Budapestről, mint Nottingham vagy Leicester. Reményeik szerint pedig ezzel a lehetőséggel minél többen élni is fognak a fővárosunkból utazni vágyók.


Rövid videó összeállítás a járatnyitó eseményről.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!