Újabb, igen értékes repülőgépmodellekkel gyarapodhat a magyar vonatkozású kiadásokat gyűjtők kollekciója. A Phoenix Model, amely már több Malév repülőgépmodellt is piacra dobott egyszerre két újdonságot jelentett ma be november havi katalógusában. Az egykori nemzeti légitársaság első Iljusin típusa, az Il-14-es fog megjelenni kétféle korabeli festésmintával.

Két Malév Iljusin Il-14 típusú utasszállító repülőgép jelenik meg a Phoenix Model következő havi szórásában. Az egyik HA-MAD, míg a másik HA-MAE lajstrommal kerülhet a gyűjtők polcaira, méghozzá az igen kedvelt nagyobbik, 1:200 méretarányú kivitelben.

A gyártó alapvetően két, a kisebb 1:400, valamint a nagyobb 1:200 méretaránnyal dolgozik. Mindkettőben jelent meg már Malév, de a kisebb méretben Wizz Air és Pannon Airlines gép is. Akárcsak az eddigiek az Il-14-esek is fémből fognak készülni, saját futóikon, vagy külön megvásárolható állványon is kiállíthatók lesznek.

„A többféle Malév kiadást is megélt Phoenixről most már bátran elmondható, hogy barátja a magyar légiközlekedés-történetnek” – nyilatkozta Csemniczky Kristóf, az AIRportal.hu főszerkesztő-helyettese, aki gyűjtőként együttműködve a gyártóval a mostani Il-14-esek, valamint korábbi más Malév modellek megjelenésének előkészítésében is részt vett. „Örömömre szolgál, hogy a hosszadalmas és alapos egyeztetéseket követően, amelyek során a gyártó munkatársai rendkívül nyitottan és barátságos érdeklődéssel álltak a Malév legendás típusához, ma hivatalosan is bejelentésre kerültek a modellek” – tette hozzá.

Több modellgyártó is működik a piacon, de azon túl, hogy a Phoenix a legnagyobbak között szerepel és termékei szinte minden kontinensen jelen vannak, érdemes tudni róla, hogy egyedüli, amelynek 1:200 méretarányú Il-14 öntvény van birtokában. Eddig mindössze öt darab modellt jelenttettek meg ebből a típusból, háromféle Aeroflot és kétféle CSA festéssel, ehhez csatlakozik most egyszerre két Malév kivitel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

HA-MAD Malév Il-14 doboz-borítója. (Forrás: Phoenix Model)

Az első három Il-14-es 1957-ben érkezett meg a Malévhez. 1960-ig, az első négy-hajtóműves típus, az Il-18-as színrelépéséig pedig a magyar légitársaság zászlóshajója volt. Azt megelőzően a Li-2-es volt a legnagyobb, de az Il-14-esekkel már újabb nemzetközi távlatok nyíltak meg a vállalat útvonalhálózata számára és a fedélzeti szolgáltatás színvonala is előrébb lépett.

Az Il-14-es változatos, színes típus volt a Malév történetében, már ami a festésmintáit illeti, ugyanis 1968-ig tartó pályafutása alatt többször is változott a vállalati arculat, sőt nagyrészt éppen a 14-eseken formálódott. A legelső minta szerint még végig kiírták a törzsre, hogy Magyar Légiközlekedési Vállalat és mögé Hungarian Air Transport, aztán jött a Malév Hungarian Air Transport és végül a jól ismert MALÉV Hungarian Airlines.

A Phoenix által elkészülő két gép, HA-MAE és HA-MAD mindketten 1958-ban érkeztek Ferihegyre. Előbbi a Hungarian Air Transport, míg utóbbi a Malév egészen a 2012-es fennállásáig alkalmazott Hungarian Airlines utónevet viseli.

Aki még többet szeretne megtudni a Malév Il-14-es típustörténetéről annak mindenképp ajánljuk figyelmébe az ebben a hónapban a Magyar Repüléstörténeti Társaság által kiadott AeroHistória sorozat legújabb, 6. részét, amely Zsaludek Endre szerkesztésében az Il-14-es típus részletes ismertetőjéül szolgál.

A modellek magyarországi forgalmazója, a repulogepmodell.hu pedig már meg is kezdte az előrendelések felvételét.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!