Vágó József, a Sólyom Airways vezérigazgatója az ATV ma esti Egyenes beszéd című élő műsorának adott telefonos interjút. Elmondása szerint a Sólyom valóban bajban van, de nem elsősorban a financiális helyzet, hanem sokkal inkább a hatósági eljárás menete aggasztó a társaság jövőjét tekintve. Hirtelen magas vérnyomásból eredő rosszulléttel került ma kórházba, de már sokkal jobban van, egészségi állapota helyre jött. A műsor stúdió vendége Lucsik János, a Sólyom Airways társtulajdonosa volt, aki hangsúlyozta a Sólyomnak nincs vége, folytatják a munkát és továbbra is céljuk az új magyar nemzeti légitársaság elindítása.

Kapcsolódó cikk, előzmény Nagy a baj: szétesni látszik a Sólyom-projekt

Lucsik János közölte, az első befektetőjükkel május 26-án írtak alá megállapodást, amit egy 3 hónapos előkészület előzött meg. Azt követően, hogy elkezdődtek azok a feladatok, amelyeket a Sólyom Airways vállalt a szerződés szerint, úgy mint a repülőgépek lízingszerződésének megkötése, vagy a működéshez szükséges hatósági engedélykérelmek benyújtása, illetőleg megszerzési procedúrája – a befektetőnek teljesíteni kellett volna fizetési kötelezettségét, de ennek nem tett eleget. Ezt már augusztusban észlelték, ezután kezdtek új partner után keresni.

Lucsik János arra kérte a cég munkatársait, hogy tartsanak ki és dolgozzanak tovább a működési engedélyek mielőbbi megszerzése érdekében, mert jelen pillanatban két teljesen kifizetett repülőgépük van, amelyeket a lízingszerződés alapján 3 éven keresztül jogosultak üzemeltetni és szükség esetén, akár a lízingszerződésben korábban lefoglalt hat gép helyett ezzel a már elkészült két géppel is készek elindítani az üzemszerű működést.

Kérdésre válaszolva Vágó József megerősítette a hírt, miszerint a Sólyom Airways első, ománi illetőségű befektető-jelöltjével végül nem jött létre együttműködés. Annyi kiegészítést tett a mai híradásokban megjelentekhez képest, hogy a befektetési szerződést, látva a kialakult helyzetet a Sólyom Befektetési Holding kezdte felmondani. Az új befektetővel a tárgyalások nagyon jól haladnak és megítélése szerint a finanszírozásuk hamarosan rendeződni fog. Ez utóbbiban bízik és nevét is adja hozzá.

Vágó József az interjúban kimondta, a Sólyom Airways bajban van, de nem a pénzügyi háttér, hanem sokkal inkább a hatósági eljárás miatt, amelyben szerinte rengeteg szabálytalanságot, sőt visszaélést tapasztaltak és amelyeket most már dokumentumokkal is tudnak igazolni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az eljárás aktuális szakaszáról úgy nyilatkozott, hogy több olyan pont van, amelyben a hatóság szabályokat és törvényt sértett, amivel azt érték el, hogy a működéshez szükséges engedélyeiket ne adják ki és befektetőjük tulajdonképp ennek késedelme miatt is lépett vissza és nem folyósított pénzt.

Az így előállt fizetésképtelen helyzetet felvett alkalmazottaikkal mindenképp közölni kívánták, ezt csupán azért nem maga Vágó József tette meg, hanem helyette Lucsik János, mert a vezérigazgató a Kossuth Rádiónak ma délelőtt adott riportját követően rosszul lett és kivizsgálásra ment.

Annak az okát, hogy a harmadik társtulajdonos, Hurtyák Róbert miért mondott fel sem ő, sem Lucsik János nem tudta megmondani, de Vágó József előrebocsátotta, hogy ezt a kérdést egy taggyűlés keretében a tulajdonostársak meg fogják vitatni.

A telefonos interjút követően ismét Lucsik János beszélt. Arra a kérdésre, hogy reményeik szerint mikor szállhat fel az első Sólyom-járat a tulajdonostárs nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, de azt mondta, hogy amennyiben a hatósági engedélyeiket megkapják, azt követően egy héttel elindulhatnak az első charter-járatok.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!