Haszan Rohani, Irán néhány hónapja megválasztott elnöke felszólította az iszlám ország légügyi hatóságait, hogy vizsgálják ki egy esetleges, az Egyesült Államokba irányuló közvetlen repülőjárat lehetőségeit. Megvalósulása esetén fontos pont lenne a közvetlen járat a két ország kapcsolatában, hiszen közel harmincöt éve közlekedett utoljára menetrendszerinti járat Irán és az USA között.

A The Guardian napilap online kiadása szerint Rohani elnök Akbar Torkant, az állami vezetés egyik magas rangú bizalmasát kérte fel a lehetőségek kivizsgálására, amelyet azután rendelt el az iráni elnök, hogy a múlt héten New York-ban tartott beszédet az ENSZ Közgyűlése előtt.

A félhivatalos iráni Fars hírügynökség Torkant idézte, akinek szavai szerint Rohani annak érdekében rendelt el egy tanulmány elkészítését, hogy az USA és Irán közötti közvetlen járatok beindításával elkerülje az Egyesült Államokban letelepedett irániak hazalátogatásakor felmerülő problémákat.

„Természetes joga minden iráninak, hogy hazalátogasson a szülőföldjére. Minden iráni hozzátartozik Iránhoz. Senkinek nincs joga megfosztani őket a hazájuktól.” – nyilatkozta csütörtökön Haszan Rohani egy ünneplő tömeg előtt. Egy közvetlen járat azért is kiemelt fontosságú, mivel az Egyesült Államokban közel egy millió iráni emigráns él, nagyrészük Kalifornia állam egyes részein.


A két ország között utazni vágyók jelenleg a Perzsa-öbölben vagy Európában kénytelenek járatot váltani, hogy elérjék iráni célállomásukat. Több európai nemzeti légitársaság is közlekedik Teheránba, így az Alitalia, a Lufthansa és az Aeroflot is, többek között. A magyar repülésrajongóknak nem idegen az Iran Air légitársaság, hiszen a Liszt Ferenc repülőtéren rendszeres vendégként köszönthetjük az iráni légifuvarozó Frankfurt-Teherán járatát, még ha az egyes látogatáskor csupán egy röpke tankolás erejéig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szakemberek szerint a közvetlen járat előkészítésekor számos akadályt el kell hárítani, köszönhetően az Egyesült Államok által kiszabott szankcióknak. Az amerikai állam ugyanis jelenleg nem engedélyezi az iszlám köztársaság légitársaságainak az Egyesült Államokba irányuló járatok üzemeltetését, valamint az országban történő leszállást sem.

Ez a szankció olyan európai repülőterekre is érvényesül, ahonnan rendszeres járatok indulnak az USA-ba, azzal a különbséggel, hogy ezen a légikikötők fogadhatják az Iránból érkező járatokat, azonban a tankolás és a pénzforgalom tiltására terjed ki a szankció. Így fordulhat elő, hogy az Iran Air londoni járata Szlovéniában, míg a frankfurti járat hazánkban kénytelen üzemanyag-felvételt eszközölni. Irán számtalanszor hangot adott ezen szankciók ellen, mivel állításuk szerint ezzel az állampolgárok szenvednek hátrányt, nem pedig az iszlamista kormányzat.

A Russia Today tudósítása szerint három hónappal ezelőtt Ali Akbar Salehi iráni külügyminiszter elmondta, hogy a közvetlen járat feltámasztása közjóléti érdekeket szolgálna. Ezzel kapcsolatosan az iráni sajtóban megjelentek olyan információk, miszerint a Delta Air Lines merült fel, mint a járat esetleges üzemeltetője. Ezt a légitársaság tagadta, arra hivatkozva, miszerint az iráni atomprogram elleni aggályok miatt minden amerikai utasszállító Iránba való berepülése illegitim lenne.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!