Az Perzsa-öböl menti Emirates légitársaság megkezdte Airbus A340-500-as típusú utasszállító gépeinek kivonását, melyekből összesen 10 darabot üzemeltetett. Mivel mindegyik példány fiatalnak mondható, így nem ez a kiváltó oka a lépésnek, ellenben a magas üzemanyag költségek miatt a gépek használata egyre költségesebbé vált, így a cég kénytelen megválni a négy hajtóműves Airbusoktól. értesült a Flightglobal.com

A dubaji fuvarozó még 2003-ban állította szolgálatba a típust, de az hamar világossá vált, hogy az üzemeltetési költségek, és a nagy teljesítményt leadó, és egyben nagy étvágyú hajtóművek miatt a gépek nem fognak tudni akkora hasznot termelni, mint azt a cég vezetősége elvárná.

Az elsőként kivont két szélestörzsű egyikét már biztosan szét fogják bontani, így az már el is hagyta dubaji bázisát, hogy Ras al-Khamiah repülőterén szereljék szét, és az alkatrészeket a többi gépen tudják hasznosítani, amíg a típus többi példányai repülnek. A másik gépre pedig még egy ideig tartalékként számítanak. A többi A340-es sorsa egyelőre bizonytalan. Tim Clark, az Emirates igazgatója elmondta, hogy igyekeznek felgyorsítani a típus flottából való eltávolítását és remélik, hogy túl tudnak adni rajtuk, de amennyiben nem találnak záros határidőn belül új tulajdonosokat, abban az esetben a maradék 8 Airbusra is a feldarabolás fog várni.


Az A340-500-asok mindegyike a Rolls-Royce gyár Trent 500-as erőforrásaival vannak szerelve, és összesen 258 utast vehetnek a fedélzetükre, mely messze elüt a gyári adatoktól, miszerint 313 férőhelyet is ki lehet alakítani a géptörzsben. A típust eredetileg az A340-600-as rövidebb, de rendkívül nagy hatótávolsággal rendelkező társaként fejlesztették ki. Az akár több mint 16 ezer kilométeres útvonalak indításának lehetősége Dubajból olyan helyekre, mint az Egyesült Államok nyugati partjainál elterülő városok, vagy Ausztrália, annak idején meggyőzte a légitársaságot, hogy ezt a típust válassza.

A kétszintes Airbus A380-asok megjelenése, és üzembe állítása viszont szinte azonnal kiszorította a hosszabb útvonalakról is 4 hajtóműves elődjét, mivel a szintén kb. 16 ezer kilométeres hatótávja mellett akár 489 főt is el tud szállítani.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus az A340-500-as konstrukcióból összesen 32 darabot szállított le, mely viszonylag csekély mennyiségnek mondható, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a cég szakemberei nem számoltak a gazdasági válsággal, amikor a típust megtervezték. Az üzemanyagárak egekbe szökése azonban szinte ellehetetlenítette azt, hogy az A340-500 és A340-600-as típusok hatalmas sikerre tegyenek szert.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!