A Celebi Ground Handling Hungary Kft. lesz a jelenleg előkészítés alatt álló Sólyom Hungarian Airways földi kiszolgáló partnere – tájékoztatta az AIRportal.hu-t a légitársaság szóvivője. Azt azonban, hogy a török hátterű cég mikor biztosíthatja először Sólyom-gép kiszolgálását a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren egyelőre nem tudni.

A várakozásokkal ellentétben nem az egykori nemzeti légitársaság tulajdonában álló, működését a Malév megszűnése után is folytató Malév Ground Handling Zrt. lesz a Sólyom Hungarian Airways földi kiszolgálási tevékenységet végző szerződött partnere, hanem a Celebi magyarországi leányvállalata.

Az AIRportal.hu augusztus 14-én számolt be róla, hogy a Sólyom Airways az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft-t választotta műszaki és karbantartó partneréül. A Vágó József, vezérigazgató vezette légitársaság korábbi tájékoztatás szerint mindkét cégre, az Aeroplex Kft-re, valamint a Malév Ground Handling-re (MGH) is vételi ajánlatot tett. Azt, hogy a Celebivel való megállapodást követően az utóbbi cég esetében ez érvényét vesztette-e még nem tudni.

Az viszont tény, hogy 2013. augusztus 18-án, amikor az első Sólyom repülőgép, a HA-SHA lajstromot viselő Boeing 737-505 bemutatója volt a Liszt Ferenc repülőtér, jelenleg utasforgalomtól zárt 1-es terminálján, jól látható módon a Malév Ground Handling Zrt. biztosította a gép kiszolgálását, ami sokakban csak tovább erősítette azt a meggyőződést, hogy az új magyar légitársaság az MGH-t fogja választani.

A jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő Malév Ground Handling Zrt. a nemzeti légitársaság tavaly február 3-án történt leállását követően komoly kiesést volt kénytelen elszenvedni. A Malév hűlt helyén azonnal színre lépő Wizz Air Hungary azonban szeptemberben az MGH-val kötött megállapodást repülőgépeik földi kiszolgálására – demonstrálandó, hogy a budapesti központú low-cost légitársaság magyar céget részesít előnyben és vele szerződik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways vezérigazgatója egy a Malév Ground Handling biztosította utaslépcsőn köszöntötte augusztus 18-án Jost Lammerst, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatóját.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A Celebi Ground Handling Hungary Kft. 2006-ban, a Budapest Airport Handling Kft. felvásárlásával jelent meg a ferihegyi repülőtéren, mint szolgáltató. A cég az isztambuli Celebi Ground Handling Inc. tulajdona, amely 1958-ban jött létre. Törökországban egyébként ez volt az első magántulajdonú földi kiszolgáló cég.

Budapesten a Celebi végzi több nagy és magas nívójú légitársaság, köztük az ötcsillagos Qatar Airways kiszolgálását is. Ügyfélkörükben szerepel a Lufthansa, a Turkish Airlines és a British Airways is. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren négy földi kiszolgálást végző cég működik: a Malév Ground Handling, a Celebi Hungary, a Menzies Hungary és nemrég óta a Budport.

A Sólyom Airways üzemszerű működésének kezdetéről, járatainak indulásáról biztos információ nincs. A nyáron bemutatott első repülőgép (HA-SHA) még aznap éjszaka visszarepült Angliába, s azóta is Bournemouthban várakozik. Mint ismeretes a Sólyom hat darab, bérelt Boeing 737-500-assal tervezi felállítani flottáját. A működési engedélyek beszerzésének folyamata azonban még nem ért véget.

Ezzel kapcsolatos legutóbbi hír múlt héten, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnökének egy sajtóbeszélgetésen adott tájékoztatása kapcsán látott napvilágot. Győri Gyula akkor elmondta, hogy az előkészületek alapján még nem látható, hogy mikor adható ki működési engedély a Sólyomnak. A hatóság elnöke pedig nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azt illetően, hogy egyáltalán még az idén engedélyhez juthat-e a légitársaság.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!