Napjainkban elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ne legyünk állandó kapcsolatban a világhálóval, ebben segítenek okostelefonjaink és táblagépeink. Habár a légiközlekedés sokszor tartja az iramot az aktuális „divattal”, ez azonban nem mondható el a mai, internetes korszakra, hiszen a fedélzeti internet szolgáltatás igen korlátozott számban érhető el. Az idei és az elkövetkezendő év változást hozhat a fedélzeti WiFi-ellátás tekintetében.

A fedélzeti internet olyan szolgáltatás lett, amely – bár évek múlva megszokott eleme lesz a járatoknak, azonban manapság – versenyhelyzetet teremthet egyes légitársaságok között. Szomorú tény, hogy a légifuvarozók többségénél még nem érhető el ez a szolgáltatás, akiknél viszont igen, ott a többség vaskos összegekért kínál meglehetősen lassú sávszélességű internet elérést.

Hogyan is működik?

Alapvetően két módja lehet, hogy több ezer méteres magasságban az utasok internet eléréshez jussanak. Az első megoldás során a repülőgép földi mobilállomásokkal kommunikál, hasonlóan a mobiltelefonokhoz, és az így érkező mobilinternetet továbbítják vezeték nélküli internetté. Hasonlóképpen működik a telefonunk mobilinternet szolgáltatásának megosztása is. Ezt az eljárást angolul Air-To-Ground (ATG), azaz föld-levegő megoldásnak nevezik. Az Egyesült Államokban jelenleg 160 ilyen torony került kiépítésre, azonban a bővítés folytatódik nem csupán az USA, de Kanada területén is. Ennnek az ATG megoldásnak az egyik legnagyobb képviselője a Gogo vállalat, amely számos légitársaságnak vállalta a fedélzeti WiFi szolgáltatás kiépítését, úgy, mint az American Airlines, vagy a Delta Air Lines.

A jobban elterjedt megoldás a műholdas internet szolgáltatás, mely sok esetben egyszerűbb, valamint szélesebb körben elérhető, mint az előbb említett ATG. Ilyenkor a repülőgéptörzs tetejére beépített vevőegység kommunikál a műholdakkal, melyek Észak-Amerikát, Európát, valamint az Atlanti-óceán térségét is lefedik, ezért a transzatlanti járatokon elérhető internet szolgáltatás is így, ennek segítségével valósul meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mely légitársaságoknál érhető el?

A Routeshappy tanulmánya elsősorban az USA-t érintő járatokon vizsgálta a fedélzeten elérhető internetszolgáltatást. A felmérésük alapján a Delta, a Southwest és a US Airways járatain található meg a legnagyobb számban ez a szolgáltatás, emellett viszont a Virgin America és az AirTran flottája van a legnagyobb mértékben felszerelve internetkapcsolattal, méghozzá 100%-ban.

Az USA-ba tartó interkontinentális útvonalakat tekintve a Lufthansa vezeti a listát, hiszen naponta 12 járatukon élvezhetik az utasok a WiFi-szolgáltatást, még az óceán felett is. Ennek ellenére a United vezeti a kiépítésre váró járatok listáját, hiszen míg a Lufthansa 46 transzatlanti járatán lesz elérhető az internet, addig az USA-beli légitársaság száz járaton kínálja majd ezt a lehetőséget.

Európát tekintve egyértelmű, hogy a norvég, low-cost modellben működő Norwegian légitársaság áll a helyzet magaslatán, hiszen napjainkban a flotta hatvan Boeing 737-800-as repülőgépére került beépítésre a Roww 44 vállalat által kínált műholdas internet vevőegysége. A légifuvarozó előnyét tovább növeli, hogy a fedélzeten térítésmentesen vehető igénybe a szolgáltatás, valamint az elsők között kínálnak nagyobb sebességű kapcsolatot.

Összefoglaló táblázat néhány légitársaság által nyújtott WiFI szolgáltatásról.

Hogyan tovább?

Egy, a BBC-n megjelent cikk szerint az angol távközlési hatóság, az Ofcom egy új műholdas rendszerre tervez javaslatot benyújtani, melynek köszönhetően az olyan közlekedési eszközökön, mint a vonat, a hajó és a repülő, nagymértékben növekedhetne az internet szolgáltatás sávszélessége. Ezzel kapcsolatban az elmúlt hetekben indult meg a tárgyalás, azonban brit légitársaságoktól még nem érkezett visszajelzés, hogy igénybe vennék-e az újonnan kiépülő technológiát.

Fotó: Norwegian

Májusban az USA-beli Szövetségi Kommunikációs Bizottság bejelentette, hogy az elektromágneses spektrum sávszélességét szeretnék kiterjeszteni a föld-levegő internet szolgáltatásokra, amely gyorsabb internet elérést biztosíthat a belföldi járatokon. Joes Sharkey, a New York Times üzleti és utazó rovat vezetője azonban egy májusi cikkében felvilágosítja az olvasókat, hogy ez mivel járhat. Sharkey szerint az internet vevőegységek telepítési költségének fedezésére még nem találtak igazán jó megoldást a légitársaságok. Erre lehet remek lehetőség egy gyorsabb sávszélességű fedélzeti WiFi-szolgáltatás, melyen keresztül olyan termékek, szolgáltatások értékesítését kezdhetik meg a vállalatok, mint utazási csomagok, koncertjegyek, vagy vacsoraasztal foglalása.

Várhatóan egyre több légitársaság vezeti be az internet elérés lehetőségét a fedélzeti szolgáltatási közé. Legutóbb az Air France-KLM bevezetéséről adtunk hírt, mely csupán két járaton indítja meg a WiFi-elérést, kísérleti jelleggel.

A tajvani EVA Air egy 2012 decemberi közleményében bejelentette, hogy 2014. év végéig az összes, akkor megrendelésre került Boeing 777-300ER szélestörzsű repülőgépük már telepített WiFi-rendszerrel érkezik. Ugyancsak Ázsiánál maradva, az Air China júliusban indította el az internet szolgáltatás tesztelését, egyelőre belföldi járatain, Boeing 737-800 repülőgépek fedélzetén, és várhatóan még idén megindul a szélestörzsű Airbus A330-asokon az internet ellátás. „A szolgáltatás ingyenes, azonban a böngészés korlátozva van számos szórakoztató és turisztikai weboldalra, melyek online vásárlást, szobafoglalást és autóbérlést kínálnak.” – nyilatkozta Bao Lida, az Air China délkeleti ágazatának szóvivője.

Európára visszakanyarodva, az ír nemzeti légitársaság, az Aer Lingus szélestörzsű flottáján napjainkban is végzik az internet elérhetőség telepítését, ezt követően, várhatóan 2014 végéig az összes keskenytörzsű repülőgép is megkaphatja az internetes vevőegységet. Ez azt jelentheti, hogy a légitársaság budapesti járatának fedélzetén is élvezhetik az utasok az internet szolgáltatást.

Martin Riecken, a Lufthansa csoport Európáért felelős kommunikációs igazgatója az AIRportal.hu kérdésére, miszerint a légitársaság tervezi-e az internet szolgáltatás telepítését európai járatokon, elmondta, hogy konkrét döntés egyelőre nem született, de különféle tervek már az asztalon vannak.

A low-cost modellben működő légitársaságok közül az easyJet kérdésünkre adott válaszában elmondta, hogy nem tervezik a fedélzeti WiFi szolgáltatás bevezetését, hiszen utasaiknak csak rövid időre kell nélkülözniük a mobilhálózatot.

Összességében a tendencia nagymértékben javuló, hiszen a légitársaságok kezdik felismerni, hogy ez a szolgáltatás nagy versenyt teremt, leginkább a hosszútávú járatokon. Ahogy a technológia is fejlődik, úgy válik elérhetővé az olyan sávszélességű internet, mely lassan a földi WiFi hotspotok sávszélességével egyezik majd meg. Bár az USA-beli belföldi járatokon jelenleg nagyobb arányban kínálnak internet elérhetőséget a légitársaságok, mint Európa szerte, de ne felejtsük el, hogy két bázisrepülőtér között is hosszabb a távolság az amerikai kontinensen, mint példának okáért München és London között. És, míg egy másfél-két órás járat fedélzetén könnyebben elviselhető az internet hiánya, úgy egy-egy üzleti utasnak egy négy-öt órás út alatt már nagyobb szüksége lehet a kapcsolattartásra. Ennek ellenére a következő pár évben a trend megköveteli majd, hogy az európai légitársaságok a rövidtávú járatokon is bevezessék ezt a – sokaknak nem csupán – kényelmi szolgáltatást.


Az alábbi videón a fedélzeti WiFi-rendszer beépítése látható. (Forrás: Row44WiFi YouTube csatorna)

Forrás: Wikipedia, Wlanbook.com, The Economist, BBC, eDreams Blog, Readwrite.com, New York Times, Venturebeat, People’s Daily Online

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!