Hivatalosan is átadásra került az első Airbus A400M „Atlas” fantázianévre keresztelt szállítógép, melyet ezen túl a Francia Légierő fog üzemeltetni.

A ceremóniát követően a repülőgépet a légierő Orléans város melletti Bricy katonai bázisára repülték, ahol ez idáig csak a C-160 Transall, valamint a Lockheed C130-as Hercules típusok teljesítettek szolgálatot.

Az Atlast egyelőre csak a leendő személyzet kiképzésére fogják használni, és csak azután fog csatlakozni az aktív szolgálatban álló szállító flotta mellé.

„A mai dátum egy igazán különleges napként kerül be az európai repülés történelmébe, ugyanis a gyár, és ezáltal az európai országok az A400M repülőgépekkel a legjobb úton haladnak afelé, hogy egy új típussal váljanak a világ egyik legnagyobb vezetőivé a katonai légi szállítmányozás területén.” – nyilatkozta Domingo Ureña-Raso, az Airbus Military vezérigazgatója.

A gyár tesztpilótái a mai napig körülbelül 5000 órát töltöttek a levegőben az Atlassal, és sikeresen meg is szerezték a szükséges tanúsítványokat, melyek bizonyítják, hogy az új gép megfelel mind a civil, mind pedig a katonai alap elvárásoknak is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A400M program 10 éves történelmében mintegy 40 000 ember járult hozzá ahhoz, hogy a szállítógép ma már az első üzemeltető felségjelzése alatt repülhet akár 116 teljesen felszerelt katonával, vagy 37 tonnányi áruval.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!