A Sólyom Airways az AIRportal.hu kérdésére megerősítette azokat az értesüléseket, miszerint a légitársaság Avro RJ-85-ös regionális repülőgépekkel bővítené flottáját. A négy hajtóműves Jumbolinonak becézett repülőgépek közül az elsők ősszel érkezhetnek meg Ferihegyre a légitársaság szándékai szerint.

A Sólyom Airways első Boeing 737-500-as repülőgépe várhatóan 2013. augusztus 18-án érkezik meg majd Ferihegyre, melyet további öt követ majd szeptember végéig. Amint azt korábban megírtuk, a repülőgépeket a European Aviation angol lízingcégtől bérli majd a légitársaság.

A Boeing 737-500-asok mellé még ősszel érkezhetnek meg az első regionális repülőgépek, melyek a légitársaságtól származó információink szerint négy hajtóműves Avro RJ-85-ös „Jumbolinok” lesznek.

A Sólyom Airways első sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a légitársaság flottája 2017-re 20 regionális, 20 keskenytörzsű és 10 szélestörzsű gépesre bővül majd. A légitársaság elképzelései szerint hosszabb távon új Airbus A320-as gépek fogják alkotni flottájuk gerincét és a szélestörzsű repülők is Airbusok lesznek majd.

Megvannak az első desztinációk is

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Látványterv a Sólyom Airways festéséről egy Boeing 737-500-as repülőgépen. (Grafika: Sólyom Airways)

A Sólyom Airways első, menetrend szerinti desztinációi Amszterdam, Brüsszel, Frankfurt, London, Milánó, Párizs, Stockholm lesznek majd.

Egyelőre arról, hogy London és Párizs esetében melyik reptérre repülnek majd a légitársaság repülőgépei nem kaptunk információt. Vágó József korábbi kijelentése szerint a Sólyom Airways a hagyományos légitársaságok által használt, nagy központi repülőterekre kíván járatokat indítani. Mint ismeretes, különösen a kapacitásai határán működő London-Heathrow esetében rendkívül költséges és hosszú idő lenne a slot megszerzése.

Arról egyelőre nem kívánt részleteket elárulni a légitársaság, hogy az első menetrend szerinti járat és a jegyek értékesítése mikor indul majd.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Sólyom Airways számára kijelölésre került a légitársaság hívójele és a cég ICAO kódja is. A Sólyom Airways 3 jegyű ICAO azonosítója Hotel Uniform November, azaz „HUN” lesz, a légitársaság hívójele pedig „Hungarian”. A Sólyom Airways múlt heti sajtótájékoztatóján is elhangzott információk szerint az első repülőgép lajstromjele HA-SHA lesz.

Ki állhat a cég mögött?

Egyesek a két légitársaság festési mintája közt felfedezhető hasonlóságokban is az elmélet igazolását látják.

A privatbankar.hu cikke szerint a Dubai központú Emirates Airlines állhat a Sólyom Air befektetői köre mögött. A lap szerint nem kizárt, hogy az Emirates egy olyan résztulajdonosa áll a Sólyom megalapítása mögött, amely más, konkurens társaságokban is érdekelt.

Amint arról korábban az AIRportal.hu is beszámolt az Emirates egyik nagy konkurense, az Etihad Airways éppen augusztus 1-jén szerez formálisan is 49%-ot a szerb légitársaságban.

A korábban Jat Airways néven, de holnaptól Air Serbia néven működő légitársaság új arculatát sajtótájékoztató keretében mutatják be.

Az Emirates mindeddig kimaradt az ilyen jellegű közép-európai terjeszkedésből, ezért a cég egy tesztként, projekt jelleggel megfuttatja, hogy mire tud jutni ezen a piacon – spekulál a lap szakértőkre hivatkozva.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!